Ujgur

RSS

Titokban Magyarországon járt a kínai ujgur tartomány emberi jogi jogsértésekkel vádolt kormányzója

Erkin Tuniyaz ellen két éve amerikai szankciók vannak érvényben, a hasonló látogatásait elsöpörte a népharag, de hozzánk azért el tudott jönni.

Megtiltották a kínai kormányküldöttségnek, hogy leróják kegyeletüket II. Erzsébet koporsójánál

Több brit képviselő sürgette, hogy vonják vissza a kínai elnök meghívását a királynő temetésére.

ENSZ: Kína emberiség elleni bűncselekményt követhetett el az ujgurokkal szemben

Kína tagadja az ENSZ jelentésében felvetett vádakat, a megjelenés előtti napokban is azért küzdött, hogy ne publikálják az emberi jogok korlátozásáról szóló jelentést.

Kína brutális rendőrállamának elnyomott arcai

A feltört rendőrségi adatokból álló, kiszivárogtatott Hszincsiangi Rendőrségi Akták olyasmit mutatnak meg Kína vallási és etnikai kisebbségének, az ujguroknak az internálásából, amire a Kínán kívüli...

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa mindent rendben talált a régióban, ahol átnevelik az ujgurokat

A helyi kormány biztosította őt arról, hogy az úgynevezett szakképzési központokat már felszámolták.

A kínai külügy szerint álhír, hogy Kína ne tisztelné az emberi jogokat: ők csak sajátos jelleggel...

Kína találkozott az ENSZ-szel, és egyből arról beszélt, hogy „a Kína befeketítését célzó álhíreknek véget kell vetni”.

Az elnyomott ujgurok mellett állhatott ki a török síugró, de ő semmit sem hajlandó erről mondani

Az olimpia szabályai szerint tilos politikai üzeneteket közvetíteni, de Fatih Arda İpcioğlu ezt kijátszhatta lécfestésével, amivel az ujgurok otthonára utalt.

Kiborult a kínai szóvivő, mert a francia nemzetgyűlés népirtásnak nevezte az ujgurok elleni...

Belgium, Hollandia és az Egyesült Államok is ezt a kifejezést használja.

A francia képviselők elítélték és népirtásnak minősítették az ujgurok elleni erőszakot

A nemzetgyűlés a határozatban a kínai vezetés mellett a francia kormánynak is üzent.

Meghalt egy ujgur nő, aki állítólag 135 éves volt

Almihan Seyiti a hivatalos papírjai szerint 1886-ban született, azonban hivatalosan sosem tudták bebizonyítani, hogy ennyire öreg.

Kövess minket Facebookon is!