Az ENSZ emberi jogi főbiztosa mindent rendben talált a régióban, ahol átnevelik az ujgurokat

2022. május 29. – 08:34

Másolás

Vágólapra másolva

Antony Blinken amerikai külügyminiszter aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Peking korlátozhatta az ENSZ emberi jogi főbiztosának látogatását Hszincsiangban – írta az MTI. Ez az a régió, ahol nyugati jelentések szerint több mint egymillió ujgurt és más muszlim etnikai csoportok tagjait internálták „átnevelő táborokba”, sőt „kényszermunkát” vagy „kényszersterilizációt” is alkalmaznak. Az Egyesült Államok népirtásról beszél. Kína elítéli a nyugati jelentéseket, és „szakképzési központokról” beszélt, amelyek célja a foglalkoztatás fejlesztése és a szélsőségesség felszámolása.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Michelle Bachelet Hszincsiangban, a régió fővárosában, Ürümcsiben járt, és elmondta, hogy meglátogatott egy börtönt Kasgár városában, ahol többek között foglyokat is látott, és a hozzáférést „meglehetősen nyitottnak, meglehetősen átláthatónak” minősítette.

A főbiztos szerint a hszincsiangi kormány biztosította őt arról, hogy a „szakképzési központok hálózatát felszámolták”. Beszélt arról is megnézett egy „korábbi központot”.

Látogatásának részleteit nem hozták nyilvánosságra. A volt chilei elnök a Kínában kialakult járványhelyzet miatt olyan egészségügyi burokban volt, amely távol tartotta őt a külföldi sajtótól. Bachelet útja végén tartott online sajtótájékoztatóján megismételte, hogy látogatása, amelyből a külföldi sajtót kizárták, „nem vizsgálat” volt.

Antony Blinken szerint Michelle Bachelet látogatásának körülményei „nem tették lehetővé az emberi jogi helyzet teljes és független értékelését”. Az USA-t „nyugtalanítják azok a jelentések, amelyek szerint a Hszincsiangban élő embereket figyelmeztették, hogy ne panaszkodjanak, és ne beszéljenek nyíltan a régióban uralkodó állapotokról”.

Az HBO Vice stábja pár éve filmet forgatott a régióban, az angol felirattal megnézhető videóból elég jól átjön, hogy milyen a hangulat ebben a térségben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!