Tesztelés
Visszaszorulóban a járvány a cseheknél, idehaza is lassult a vírus terjedése
Csehországon kívül egyelőre csak a járvány fékeződése érzékelhető a visegrádi régióban, bár Lengyelországban még ez is bizonytalan.
Tesztelik az óvoda dolgozóit, de előfordulhat, hogy egész nap nem ehetnek és nem ihatnak
Az egyik budapesti óvoda vezetője azt az értesítést kapta, hogy 12 és 16 óra között tesztelik a dolgozókat, akik előtte 3-6 órával ne egyenek és ne igyanak.
A visegrádi országok közül eddig csak Csehország fordított a járványtrendeken
Most már minden jel arra utal, hogy a cseheknek sikerül féken tartaniuk a járványt.
Nem úgy szakadt ketté Európa a járványstatisztikák szerint, ahogy vártuk volna
Világosan elkülönül a nyugati és a keleti-balkáni csoport. Pedig alaphelyzetben sok ember mozog a két országcsoport között.
A BME hallgatói is beszálltak a koronavírus elleni védekezésbe
Elsősorban járművezetői, szállítási és adminisztratív feladatokban segítik a tesztelést és mintavételezést végző egészségügyi szakemberek munkáját
Egészségügyi hallgatók tesztelik majd a pedagógusokat, 5-7 ezer forintot kapnak naponta
De nem egészségügyi vagy orvosi hallgatók is besegítenek a szűrésbe, például sofőrként a tervek szerint.
Kezd látszani a hetekkel ezelőtti lezárások hatása Csehországban
Csehországban és Szlovákiában a járvány megfékezésének bizonytalan jelei látszódnak, hazánkra és Lengyelországra még ez sem mondható el.
Letesztelték volna az egész iskolát, de Orbán bejelentése közbeszólt
Abban a III. kerületi gimnáziumban, ahol a tanárok több mint 10 százaléka megfertőződött, már egy hete átálltak a digitális oktatásra. Épp a visszatérésre készültek, meg is kezdték a tesztelést,...
Covid-sztorik 2: a betegek duplázódnak, az orvosok és ápolók sorra dőlnek ki
A halott beteg mellett felszolgált ebéd, iskolai intő a közösen használt kulacs miatt, kaotikus kontaktkutatás, egy beszólás miatt lebukó háziorvos – a Covid-sztorik második részében is olvasóink...
Szlávik: A tömeges szűrés önmagában még nem oldja meg a helyzetet
Megértést kért azoktól a betegektől, akiknek elhalasztották a műtétjét. Ingyenes lesz az oltóanyag.








