A BME hallgatói is beszálltak a koronavírus elleni védekezésbe

2020. november 16. – 17:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orvosi egyetemeken hetek óta nagy erőkkel toborozzák a hallgatókat a koronavírus-járvány megfékezéséhez szükséges feladatokra, az Országos Mentőszolgálat és a Semmelweis Egyetem hallgatóinak kezdeményezéséhez azonban most a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) több száz hallgatója is csatlakozott, akik az egyetem támogatásával önkéntesként segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést – írja az MTI.

Az egyetem közleménye szerint a hallgatók elsősorban járművezetői, szállítási és adminisztratív feladatokban segítik a tesztelést és mintavételezést végző egészségügyi szakemberek munkáját. Az intézmény belső felhívására két napon belül csaknem háromszáz jelentkezés érkezett, november 16-án pedig már negyvennél több műegyetemi diák kapcsolódott be a tesztelések hatékony végrehajtásával összefüggő feladatokba. A BME tájékoztatása alapján a következő időszakban a mentőszolgálattal egyeztetett igényeknek megfelelő létszámban állnak majd rendelkezésre hallgatók.

Az önkénteseknek szállást és ellátást, közéleti ösztöndíjat, valamint kedvezményes tanulmányi rendet biztosítanak.

A Semmelweis Egyetem rektora az Országos Mentőszolgálat kérésére november elején hívta fel arra az intézmény hallgatóit, hogy önkéntesként vállaljanak részt a járvány elleni védekezésben. Az már a hétvégén kiderült, hogy a Közép-magyarországi régióban a Semmelweis Egyetem mellett a mintavételi pontokra a BME biztosíthat gépkocsivezető hallgatókat, a közleménnyel azonban egyértelműen jelezte az egyetem, hogy más felsőoktatási intézmények hallgatói mellett a műegyetem hallgatói is csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!