Néhány magzat csak évtizedekkel a fogantatás után, megkövülve kerül elő az anyából

A kőmagzatok rendkívül ritkák, de még az elmúlt néhány évtizedben is előfordultak.

Cristiano Ronaldo közleményben jelentette be, hogy meghalt a kisfia

A futballista és partnere, Georgina Rodríguez ikreket vártak, de csak az egyik gyerek maradt életben.

Tavaly fogyott a leginkább a magyar népesség a II. világháború óta

Kijöttek a KSH 2021. decemberi adatai, amelyek megerősítik, hogy egy közepes megyeszékhelynyivel lettünk kevesebben, több mint 150 ezer magyar halt meg a múlt évben.

Tizenöt perc eltéréssel jöttek világra az ikrek Kaliforniában, de nem ugyanabban az évben

Alfredo 2021-ben, Aylin már 2022-ben született meg a salinasi Natividad Medical Centerben.

10 éves gyerekszületési rekordot hozott Németországban a koronavírus enyhülése

Az első hullám lecsengése idején fogantak az új csúcsot jelentő bébik, több országban is hasonló trendet regisztráltak.

Utoljára 38 éve haltak meg annyian márciusban, mint idén

Akkor a rendkívül magasan tetőző influenzajárvány, most a koronavírus-járvány áll a háttérben. Tavalyhoz képest 40 százalékkal nőtt a halálozások száma.

Egy nagykanizsányi emberrel csökkent Magyarország népessége 2020-ban

Több gyermek született, mint 2019-ben, de a decemberi halálozási adatok különösen lesújtóan alakultak.

Temérdek pénzt költünk rá, de a koronavírus még azt a kicsit is elviheti, ami eddig összejött

Tíz éve tart már a kormányzat hadjárata a magyar népességfogyás ellen, brutális összegeket fordítunk családtámogatásra, és ennek több szinten már látszik a hatása. A házasodási kedv évtizedes...

Többen születtek és kevesebben haltak meg idén szeptemberig, mint tavaly

A természetes fogyás 24 951 fő volt, ami 21 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi adat.

Itt van az első kép az állatkert újszülött orangutánjáról

A kritikusan veszélyeztetett szumátrai orangután szaporítása elég jól megy az állatkertnek: 10 héten belül két újszülöttjük is van.

Kövess minket Facebookon is!