Negyven év alatt a felére esett vissza a születésszám Japánban

2023. március 2. – 05:53

Másolás

Vágólapra másolva

2022-ben alig 799 728 csecsemő született Japánban: ez az első olyan alkalom, hogy egy év alatt 800 ezer gyereknél kevesebb jött a világra, ez egyben a valaha volt legalacsonyabb születésszám az országban – derült ki a japán egészségügyi minisztérium kedden közzétett statisztikáiból. A CNN cikke szerint az eredmények aggasztóak a japán populáció szempontjából, ugyanis azt jelzik, hogy a kormány minden igyekezete ellenére sem tudták visszafordítani a születések mérséklődését. Az elmúlt negyven évben a születések száma fokozatosan csökken: 1982-ben még több mint 1,5 millió újszülöttet regisztráltak – ez csaknem a felére esett vissza mostanra, márpedig a termékenységi rátájuk 1,3, ami messze elmarad a kívánt 2,1-es értéktől. Hasonló problémákkal küzd Kína is.

Ezzel együtt Japánban a halálesetek száma is rekordot döntött 2022-ben: több mint 1,58 millióan haltak meg. A halálozások száma több mint egy évtizede meghaladja a születések számát Japánban, ami egyre nagyobb problémát jelent a világ egyik legnagyobb gazdaságának vezetőinek. Az öregedő népességből adódó idős népességgel, valamint a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás finanszírozásához szükséges egyre csökkenő munkaerővel kell szembenézniük. Japán népessége az 1980-as évek gazdasági fellendülése óta folyamatosan csökken. A legfrissebb kormányzati adatok szerint 2021-ben 125,5 millióan éltek az országban.

Japánban a világon az egyik legmagasabb a várható élettartam is; 2020-ban minden 1500 emberből egy volt 100 éves vagy még annál is idősebb.

Kisida Fumio miniszterelnök nemrég arról beszélt, hogy jelenleg a gyereknevelés támogatását tekintik a legfontosabb megoldandó kérdésnek, ezért áprilisban új kormányzati ügynökséget hoznak létre, amely ezzel foglalkozik majd. Kisida januárban azt mondta, hogy azt szeretné, ha a kormány megduplázná a gyermekekkel kapcsolatos programokra fordított kiadásait.

Nem biztos azonban, hogy önmagában a pénz képes megoldani a több szálon futó problémát, mivel számos társadalmi tényező is hozzájárul az alacsony születési arányhoz.

Japán magas megélhetési költségei, a korlátozott hely és a gyermekgondozási támogatás hiánya a városokban megnehezíti a gyermeknevelést, ami azt jelenti, hogy kevesebb pár vállal gyermeket. A városi párok emellett gyakran távol élnek a más régiókban élő tágabb családtagoktól, akik támogatást nyújthatnának.

A Jefferies pénzintézet kutatása szerint 2022-ben Japán azon országok egyike volt, ahol világszerte az egyik legtöbbe kerül gyereket nevelni, mindemellett az ország gazdasága az 1990-es évek eleje óta megtorpant, sokak bére elkeserítően alacsony. A házassággal és a családalapítással kapcsolatos hozzáállás is megváltozott az elmúlt években: a világjárvány idején több pár halasztotta el mindkettőt – és a fiatalok egyre pesszimistábbak a jövőt illetően.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!