Novemberben 11%-kal kevesebb gyerek született, mint tavaly

2022. december 19. – 10:16

Másolás

Vágólapra másolva

Idén novemberben 7040 gyermek született, ami 11 százalékkal, 878 újszülöttel kevesebb az egy évvel korábbinál – közölte hétfőn a KSH. Idén három hónapban is volt ennél alacsonyabb, hétezret sem elérő az újszülöttek száma, előtte viszont 2019 áprilisáig visszamenőleg nem született a mostaninál kevesebb gyerek.

A halálozások száma természetesen jócskán elmaradt a tavalyitól, amikor a járványhullám miatt korábban szinte sosem látott mértékű volt a népességfogyás: idén novemberben 10 220-an hunytak el, ami 35 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, viszont a járvány előtti utolsó év, 2019 azonos időszakához képest 1,3 százalékos, 133 fős növekedést jelent.

A népességfogyás a múlt hónapban 3180 fő volt, ami csaknem egy Fertőd vagy egy Csepreg nagyságú város népességével egyenlő. A tavalyi évhez képest persze ebben is jelentős a javulás (akkor 7826-tal csökkent a lakosság száma). Szintén a járvány előtti utolsó évhez képest viszont ugyancsak növekedést mutat: a 2019-es 2772-nél 14,7 százalékkal magasabb mértékben fogyatkozott a népesség a múlt hónapban.

A házasságkötések száma is lejtmenetben van: 3177 pár kötött házasságot, ami 18 százalékkal, 686-tal kevesebb a tavaly novemberinél.

A tavaly december óta eltelt 12 hónapban ennél kisebb mértékben, de szintén aggasztóan csökkent az újszülöttek száma: 88 118 gyermek jött világra, ami 5,2 százalékkal, 4794-gyel kevesebb a megelőző 12 havinál. Aggasztóbb, hogy ezen belül az augusztus-novemberi időszakban 8,4 százalékos a visszaesés.

A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke az elmúlt 12 hónapban már csak 1,52 volt a megelőző 12 hónapra számított 1,58-cal szemben

A halálozások száma is csökkent ugyanakkor tavaly december óta: 12 hónap alatt 139 324-en haltak meg, 11 százalékkal, 16 969-cel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A természetes fogyás így 19,2 százalékkal mérséklődött, 51 206 fő volt tavaly december óta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!