Repülőgép

A világ legfurcsább, bálnára hasonlító repülőjével jött ki az Airbus
Az európai óriás legújabb, BelugaXL nevű teherszállítója egy bálnára hasonlít, de mindössze ötöt gyártanak belőle.
Akár vasútállomásokon is repülőre szállhatunk a jövőben
Ha összejön egy francia repülőgépipari fejlesztés, elfelejthetjük végre a reptéri transzfereket.
Egyre kisebbek a WC-k a repülőgépeken, hogy még több ülés férjen be
A légitársaságok a minél nagyobb profit érdekében már a fedélzeti mosdó méretét is lecsökkentenék. Ha nyernek pár centit, újabb ülséssort tudnak beszerelni.
A büdös, a lepcses és a székrugdosó a leggyűlöltebb utazótársak
Sok minden idegesíti az embereket repülés közben, illetve a szállodákban, de még mindig főleg a pénz számít nekik.
Miért üljünk a repülés fekete hete után is nyugodtan repülőre?
A légi közlekedés történetében soha olyan kevés életet nem követeltek a balesetek, mint 2017-ben.
Olyan géppel jön az Airbus, amelyhez még a Boeing is gratulált
Az A321LR akár harminc százalékkal alacsonyabb költséggel szállíthat utasokat a kontinensek között.
Gigarendelés menti meg a legnagyobb utasszállítót
Pár napja még felmerült, hogy abbahagyják az A380-as gyártását, de a mostani üzlet legalább egy évtizedig kitolja azt.
Óriási kudarc a világ legnagyobb utasszállítója, abbahagyhatják a gyártását
Tavaly egyet sem rendeltek az A380-asból, a repülőipar máshogy alakult, mint az Airbusnál gondolták.
Mi az a turbulencia, és miért nem kell félni tőle, ha belekerül a repülőgép?
Amikor legközelebb őrült módon rázkódni kezd a gép, gondolj arra, hogy negyven éve egyetlen repülő sem zuhant le turbulencia miatt.
A magyar GDP több mint nyolcadáért vásárol repülőket a Wizz Air
Tíz év alatt akár a háromszorosára is bővülhet a fapados légitársaság flottája.
Kövess minket Facebookon is!