Az EU kitiltja a légteréből és a repülőtereiről a belarusz légitársaságok gépeit

2021. május 25. – 05:30

frissítve

Az EU kitiltja a légteréből és a repülőtereiről a belarusz légitársaságok gépeit
A letartóztatott újságíró, Raman Prataszevics (fotó: Artur Widak / NurPhoto / AFP)

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió nem tűri, hogy „orosz rulettet játszanak” ártatlan polgárok életével, ezért az uniós tagállamok vezetői újabb büntetőintézkedések meghozatalát sürgetik Belarusszal szemben – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben kedden hajnalban.

Charles Michel a tagállami csúcsvezetők hétfő este kezdődött, kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapját követően hangsúlyozta: elfogadhatatlan az, ami vasárnap történt, a Ryanair légitársaság járatának minszki földre kényszerítése – írta az MTI.

Az uniós tagállamok vezetői „a botrányos, bűncselekménynek számító” belarusz intézkedésnek megfelelő uniós válasz meghozatalát várják – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a vezetők tanácskozást folytattak Oroszországról. Elítélték az EU tagállamai és más országokkal szemben kifejtett „jogtalan, provokatív és bomlasztó” orosz tevékenységeket. A megbeszélés során megerősítették, hogy az EU Moszkvával fennálló kapcsolataira vonatkozóan 2016 márciusában meghatározott öt irányadó elv továbbra is aktuális. Arra kérték Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselőt és az Európai Unió Tanácsát, hogy ezen elvek mentén készítsenek beszámolót az EU-orosz külpolitika lehetőségeiről – közölte.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a csúcstalálkozó első munkanapját záró sajtóértekezleten kijelentette: a Ryanair légitársaság járatának eltérítése támadást jelent az európai szuverenitás, a demokrácia és a szólásszabadság ellen. A felháborító eset erős válaszokat kívánt meg, ezért a tagállami vezetők az uniós szankciólista kibővítésében egyeztek meg, az incidensben részes személyekkel, és ugyancsak korlátozó intézkedéseket szorgalmaznak olyan entitások ellen, amelyek az Alekszandr Lukasenko vezette rezsimet finanszírozzák – monda.

Hangsúlyozta: a belarusz hatóságok az incidenssel, és egy harci repülőgép indokolatlan bevetésével előre megfontolt módon megsértették a repülési vészhelyzetekben követendő eljárási szabályokat. Mivel a belarusz légteret nem lehet többé biztonságosnak tekinteni, a tagállami vezetők arra kérték fel az Európai Unió Tanácsát, hogy fogadjon el intézkedéseket az Európai Unió légterének és repülőtereinek lezárására a belarusz légitársaságok által üzemeltetett járatok előtt – közölte.

„A gépeltérítés után letartóztatott Raman Prataszevicset és barátnőjét, Sofia Sapegát azonnal szabadon kell engedni. Biztonságukért, testi épségükért a belarusz hatóságokat terheli a felelősség” – fogalmazott.

A belarusz gépeltérítésről itt írtunk bővebben.

Az USA is csatlakozik a felelősségre vonáshoz

Az ügyről Joe Biden is megszólalt. Az amerikai elnök hétfőn „a nemzetközi jogi normák nyílt megsértésének” és „gyalázatos incidensnek” nevezte Belarusz azon akcióját, amelyben eltérítettek egy utasszállító repülőgépet azért, hogy letartóztathassanak egy ellenzéki újságírót.

Az ügyről Biden akkor nyilatkozott – csatlakozva egyúttal a nemzetközi vizsgálatot szorgalmazó felhívásokhoz –, miközben az Európai Unió tagállamai, a Ryanair légitársaság Litvániába tartó járatának vasárnapi eltérítésére reagálva, megállapodtak, hogy újabb szankciókat léptetnek életbe Belarusszal szemben, egyebek közt kitiltva a belarusz légitársaságok által üzemeltetett járatokat az unió 27 tagállamának légteréből és repülőtereiről.

A Fehér Ház külön közleményben tudatta, hogy Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőn beszélt Szvetlana Tyihanovszkaja belarusz ellenzéki vezetővel, és azt ígérte neki, hogy „az Egyesült Államok az EU-val és más szövetségesekkel összehangolva felelősségre fogja vonni a Lukasenko rezsimet”.

Közben az amerikai kongresszus két tagja, Dick Durbin illinois-i demokrata és Marco Rubio floridai republikánus szenátor közös közleményben sürgette a Biden-kormányt, hogy az incidens miatt tiltsa meg az amerikai légitársaságoknak a belarusz légtérbe való belépést. „Meg kell védenünk az ártatlan utasokat az önkényuralmi rezsimtől, és szolidaritást kell vállalnunk azokkal a disszidensekkel, akiket célba vesznek” – írták.

Több légitársaság is elkerüli Belaruszt

Frissítés 9:58: Az Air France-KLM csoport repülőgépei elkerülik a belarusz légteret. Az Air France keddi közleménye szerint: „további értesítésig felfüggesztették a belarusz légtéren való átrepüléseket”. A holland nemzeti légitársaság, a KLM hétfőn jelentette be ugyanezt – írja a Reuters.

A Singapore Airlines kedden szintén közölte, hogy a járataik nem fogják használni a belarusz légteret. „Jelenleg átirányítjuk az Európába tartó járatainkat, hogy elkerüljük a belarusz légteret, és továbbra is figyelemmel követjük a helyzetet” – mondta a légitársaság szóvivője az AFP-nek.

A belarusz nemzeti légitársaság, a Belavia a brit és francia repülési tilalom miatt október végéig kényszerült törölni londoni és párizsi járatait. Kedden Lengyelország, Litvánia és Ukrajna is bejelentette, hogy megszünteti a légi összeköttetést Minszkkel. A Belavia elnézést kért az utasaitól, és sajnálatát fejezte ki a kialakult helyzet miatt – írja az MTI.

Krzysztof Moczulski, a LOT lengyel állami légitársaság szóvivője kedden közölte, hogy felfüggesztették minszki járataikat, és alternatív útvonalakat jelölnek meg az eddig a belarusz légtérben közlekedő gépek számára. Litvánia is bejelentette, hogy megtiltotta azoknak a repülőgépeknek a fogadását és indítását, amelyek áthaladnának a belarusz légtéren. Marius Skuodis litván hírközlési és közlekedési miniszter megjegyezte, a tilalom 26 útvonalon mintegy 180 járatot érint. Az intézkedés nem jelenti a járatok törlését: a légitársaságoknak más útvonalat kell választaniuk. Ukrajna szerdától állítja le a légi forgalmat Belarusszal – közölte kedden Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!