Két hónapra előzetes letartóztatásba kerül a repülőről leemelt orosz ellenzéki

2021. június 2. – 15:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték Andrej Pivovarovot, akit egy útnak induló szentpétervári repülőgépről emeltek le a hatóságok hétfőn. Az ellene indított eljárás alapja egy tavaly augusztusban tett bejegyzés volt a Facebookon, amelyen az állam számára nemkívánatos Nyílt Oroszország (OR) támogatására szólított fel. Igaz, az egykori oligarcha, a tíz év börtönt is megjárt, majd Németországon át Svájcba költözött Mihail Hodorkovszkij által létrehozott szervezet működése akkor nem ütközött törvénybe.

Az OR május 27-én szűnt meg, mivel egy törvénymódosítás révén szélsőséges szervezetté nyilváníthatóvá vált, ami a munkatársaira nézve is fenyegetést jelentett. Pivovarovot négy nappal azután szedték le a Varsóba tartó gépről, hogy az OR megszűnt. (Korábban ugyanígy tett a börtönben lévő ellenzéki Alekszej Navalnij által létrehozott korrupcióellenes alapítvány, az FBK, amely szintén nem akarta kockáztatni, hogy munkatársai börtönbe kerüljenek pusztán azért, mert az állam szélsőséges szervezetté nyilvánítja munkáltatójukat.)

Pivovarovot szerda reggel a dél-oroszországi Krasznodarba szállították, ahol döntöttek is előzetes letartóztatásáról. Az aktivista szerint a valódi oka az elleni indult eljárásnak, hogy az őszi parlamenti választásokon indulni készült.

A 40 éves aktivista korábban Alekszaj Navalnij választási kampányának szervezője is volt.

Pivovarov ügyvédje azt kérdezte az ügyésztől, hogy milyen módon próbálták értesíteni az érintettet az eljárás indításáról – hiszen egy ilyen ügyben, mint az FB-bejegyzés, az értesítésnek meg kellett volna előznie az előállítását.

Az ügyész a kérdésre nem válaszolt, arra hivatkozva, hogy a teremben jelen van a sajtó – tudósított a helyszínről a Novaja Gazeta.

Pivovarov elfogása némiképp hasonlít arra, ahogyan a szomszédos Belaruszban fogtak el egy ellenzéki aktivistát. Igaz, Raman Prataszevics elfogásának módja nemzetközi botrányt okozott, mert a férfi és orosz állampolgárságú barátnője, a szintén ellenzéki szervezkedéssel vádolt Szofija Szapega az Athénból Vilniusba tartó Ryanair gépén ült, csupán rövid időre léptek Belarusz légterébe, ezt használta ki a tüntetések miatt az ellenzék ellen kemény eszközökkel fellépő Alekszandr Lukasenko, aki 27 éves hatalmát legutóbb a 2020. augusztusi elcsalt választásokon hosszabbította meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!