Az induló repülőgépről szedték le az országot éppen elhagyni készülő orosz ellenzéki vezetőt Szentpéterváron

2021. június 1. – 09:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Percekkel a felszállás előtt szállították le egy indulni készülő repülőgépről az ellenzéki Nyílt Oroszország szervezet volt ügyvezető igazgatóját, Andrej Pivovarovot Szentpéterváron, írja orosz hírügynökségi jelentésekre hivatkozva az MTI. A múlt héten feloszlatott szervezet vezetője éppen elhagyni készült az országot a LOT varsói járatával.

Pivovarovot az ügyvédjén keresztül közzétett közleménye szerint, a kifutópálya felé guruló repülőgépet megállítva szállította le a határőrséget is felügyelő Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a pulkovói reptéren, azt állítva, hogy körözést adtak ki ellene. Az aktivista szerint belügyi körözési listán nem szerepel, és tiltott anyagot sem találtak nála.

Pivovarov közleménye szerint hétfőn éjjel „nemkívánatos szervezettel” való kooperáció vádjával tartóztatták le, noha az általa vezetett, a Kreml-ellenes, emigráns volt oligarcha, Mihail Hodorkovszkij által alapított Nyílt Oroszország pont nem volt ilyen szervezet, ráadásul néhány nappal korábban, múlt csütörtökön fel is oszlatta magát.

A feloszlatásról szóló döntést Pivovarov akkor azzal indokolta, hogy az orosz parlament alsóháza meg akarja szigorítani a „nemkívánatos szervezetekről” rendelkező törvényt, a Nyílt Oroszország pedig meg kívánta védeni tagjait a büntetőeljárásától. Az oroszországi Nyílt Oroszország hivatalosan nem szerepel ugyan a „nemkívánatos szervezetek” listáján, de az ugyancsak Hodorkovszkijhoz kötődő, londoni székhelyű Open Russia Civic Movement és az OR (Otkritaja Rosszija) igen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!