RSS
A RotaChrom és a Cyclolab a remdesivir hatékonyabb tisztításán dolgozik.
Az Egészségügyi Világszervezet most megerősítette, amit már korábban is mondott: függetlenül attól, milyen súlyos Covid-betegekről van szó, nem ajánlják a gyógyszer alkalmazását.
A Nemzetközi Űrállomáson végzett kísérlet célja a jelenleginél jelentősen nagyobb gyógyszerhatékonyság elérése.
A remdesivir hazai gyógyszervizsgálatának protokollját menedzselő HECRIN konzorcium elnöke a protokollt ért kritikákról.
Nem azt vizsgálja, amit vizsgálni kéne, nincs kontrollcsoport, így nem tud biztosat mondani semmiről. De vajon ezt tudják azok is, akik részt vesznek benne? Ferenci Tamás, a járványügyi munkacsoport...
A szer mellett szteroidot, trombózis megelőzést és vitaminokat kapott, valamint nagy áramlású oxigénterápiában is részesült.
Egy rangos szaklapban nemrég megjelent kutatásnak pont az volt az eredménye, hogy a remdesivir valójában hatásos.
Úgy látja, hogy a hatóanyagnak van helye a tünetek kezelésében, de ha a nemzetközi tudományos közösség azt állapítja meg, hogy nincs, akkor kivezetik.
A Semmelweis Egyetem három klinikája vesz részt a vizsgálatokban.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a hatóanyagtól nem halnak bele kevesebben a fertőzésbe, és nem épülnek fel gyorsabban a betegek.