A Semmelweis Egyetem a WHO tanulmánya ellenére is használja a remdesivirt

2020. október 19. – 15:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Semmelweis Egyetem közleménye alapján hétfő reggel megírtuk, hogy már hét koronavírusos betegnél alkalmazzák a Covid-19 kezelés részeként a magyar gyártású remdesivirt. Múlt héten a WHO egy hatalmas vizsgálat után alapvetően hatástalannak találta a szert koronavírusos betegeknél, bár

a tanulmány, amire hívatkoztak még csak preprint, azaz még nem esett át azon a lektorálási folyamaton, amin a kész tanulmányoknak kötelező. A tanulmányban kiemelik, hogy a kutatás eredménye még nagyon új, ezért nem használható arra, hogy meghatározza a klinikai folyamatokat.

Kérdésünkre a Semmelweis Egyetem egy, a New England Journalban két hete megjelent tanulmányra hivatkozott, ami viszont arra jutott, hogy a remdesivirrel kezelt betegek gyorsabban meggyógyultak, mint azok, akik placebót kaptak, és a halálozási arány is alacsonyabb volt.

A remdesivirt már több évtizede az amerikai Gilead Sciences fejlesztette ki, és már több másik vírus ellen is megpróbálták bevetni (legutóbb az ebola ellen, bár nem bizonyult hatásosnak). Itthon a Richter öt hónap alatt szintetizálta az anyagot. Mivel a járvány miatt fel kellett gyorsítani a klinikai folyamatokat, több régebbi készítményt is kipróbáltak, hogy hátha jók a SARS-CoV-2 vírus ellen. A WHO Solidarity nevű kutatásában a remdesivir, a Donald Trump által korábban csodaszernek nevezett (majd nem alkalmazott) hidroxiklorokin, a lopinavir és ritonavir kombinációjának, valamint a Interferon-β1a hatását vizsgálják. Ezekről írják a tanulmányukban azt, hogy nem hatásosak.

A remdesivirrel már február óta sokan kísérleteznek, változó eredményekkel.

„Régóta zajlanak már vele a klinikai vizsgálatok, de elég kevés eredmény van még a kezünkben ahhoz, hogy biztosan azt mondhassuk, nem fog a klorokin sorsára jutni”

mondta nemrég a Telexnek egy névtelenséget kérő virológus.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!