WHO: A remdesivir nem hatásos a koronavírus ellen – a gyártó szerint igen

2020. október 16. – 08:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Meggyőző és kiábrándító” eredményre jutott egy kutatás után az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a remdesivir gyógyszerrel kapcsolatban. A gyártó megkérdőjelezte a WHO eredményeit. A WHO pedig kétségbe vonta a gyártó őket megkérdőjelező véleményét.

A WHO szerint:

a remdesivir nevű hatóanyagnak nincs igazán hatása, ettől nem halnak bele kevesebben a fertőzésbe, és nem épülnek fel gyorsabban a betegek.

A kutatást 30 ország 11 ezer koronavírus-fertőzöttjén végezték el, írja a CNN.

A hatóanyagot fejlesztő amerikai cég, a Gilead Sciences szerint a WHO kutatása még nem jelenti azt, hogy valóban hatástalan lenne a gyógyszer, a Vekruly (a remdesivir a hatóanyag neve, a cég ezt tartalmazó gyógyszere a Veklury márkanéven fut). Attól tartanak, hogy nem vizsgálták meg elég alaposan ahhoz, hogy megalapozottan hatástalannak nyilvánítsák. Azt is furcsának találták, hogy ezeket az eredményeket a WHO még nem publikálta egy komoly szakmai lapban sem, így nem ellenőrizték szigorúan ezeket az állításokat.

Eddig úgy tűnt, a remdesivir az egyetlen hatékony gyógyszer lehet a koronavírus ellen, korábbi kutatások szerint a készítmény rendkívül hatékony a koronavírussal szemben, a nemzetközi adatok szerint akár 50 százalékkal is csökkentheti a halálozás kockázatát. Már több országban elkezdték gyártani és tesztelni, így például Magyarországon is.

Magyarországon csütörtök délig 12 beteg, középsúlyos vagy súlyos tüneteket tapasztaló beteg kapta meg már a gyógyszert.

A kutatások fő koordinátora, a Hungarian Clinical Research Infrastructure Network (HECRIN) vezetője, Kovács L. Gábor szerint messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni az eddigi kezelésekből, mivel a gyógyszert 5-10 napig kell adni a betegeknek, ugyanakkor a legelső betegnek kétnapnyi gyógyszerezés után már nem volt szüksége oxigénre. Beszélt arról is, hogy a vizsgálatba bevont 12 beteg közül senkinél sem tapasztaltak csütörtök délutánig mellékhatást.

Kontra

Megkérdőjelezte a gyártó Gilead az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kutatásának eredményeit, amelyek szerint a remdesivir nevű szer nem segít az új koronavírus okozta betegség miatt kórházban ápoltakon.

A Gilead Sciences Inc. amerikai vállalat a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy szerinte a WHO-kutatás adatai „ellentmondásosak, elhamarkodottak”, korábbi kutatások pedig már igazolták a szer előnyös hatásait.

A Gilead szerint a remdesivir más vizsgálatai – köztük az is, amely 1062 páciens részvételével placebóval hasonlította össze a szert – kimutatták, hogy a kezelés csökkenti a Covid-19-ből való felépülés idejét.

A WHO nyilvánosságra hozott adatai nem következetesek, miközben több, véletlenszerűen válogatott résztvevővel, kontrollcsoportokkal végzett, szakértők ellenőrizte tudományos lapokban közölt tanulmányok erős bizonyítékai támasztják alá a rendesivir klinikai hatásosságát, közölte a társaság.

A Gilead szerint nem világos, hogy lehet-e perdöntő következtetést levonni a WHO-kutatásból, mivel „különbségek” voltak abban, ahogy az egyes helyszíneken a teszteket végezték, valamint a pácienssek között, akik a szert kapták.

Rekontra

Pénteken a WHO reagált a Gilead közleményére, amelyben a cég a Solidarity módszertanát kritizálta.

Az eredmény megbízható, ne hagyjuk, hogy mást állítsanak, mert lesznek, akik megpróbálják. A remdesivir bármiféle jótékony hatása valószínűleg a véletlen műve

– mondta újságíróknak Richard Peto független statisztikus, akit a Solidarity eredményeinek kiértékelésére kért fel a WHO.

A remdesivirről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!