A rabszolgatartók legszimbolikusabb szobrát száz év után eltávolították az USA-ban
Éljenzésben és éneklésben tört ki a tömeg, amikor Robert E. Lee lovas szobrát a rabszolgatartó Konföderáció fővárosában leemelték a helyéről.
Charlottesville-ben is eltávolították Robert E. Lee konföderációs tábornok szobrát
A városban néhány éve véres összecsapások voltak a szobor miatt.
Amszterdam polgármestere bocsánatot kért a város rabszolgakereskedelemben való részvételéért
Holland város vezetőjétől ez az első hivatalos bocsánatkérés.
Eltávolítják az egykori rabszolgatartók és fehér felsőbbrendűséget hirdetők szobrait a Capitoliumból
67 republikánus képviselő is a jogszabály mellett szavazott, minden jelen lévő demokrata mellett.
Ünnepnappá nyilvánították június 19-ét az USA-ban, a rabszolgaság végére emlékeznek
Ezen a napon jelentette be 1865-ben Gordon Granger a rabszolgaság végét Texasban.
Világháborús szexrabszolgák miatt kell fizetnie Japánnak egy koreai bíróság ítélete szerint
Közel 200 ezer nőt kényszerítettek prostitúcióra japán katonák a II. világháború során. Hét éve indított pert 12 egykori áldozat Dél-Koreában, közülük heten viszont már nem érték meg a pénteken...
Földönfutóként halt meg az USA első fekete zenei sztárja
Blind Tom rabszolgának született, de hihetetlen tehetsége és a folyamatos turnézás ellenére élete végéig gyámság alatt élt.
A franciák úgy szabadították fel a rabszolgákat, hogy kamatostul kifizettették velük a saját árukat
Haiti a 19. század elején szakadt el a franciáktól, de ahelyett, hogy az egykori rabszolgákat kárpótolták volna a sérelmeikért, sokszorosan kellett megfizetniük a gyarmatosítók elúszó bevételeit.
Kövess minket Facebookon is!