Amszterdam polgármestere bocsánatot kért a város rabszolgakereskedelemben való részvételéért

2021. július 1. – 19:30

Másolás

Vágólapra másolva

Femke Halsema, Amszterdam polgármestere csütörtökön, a rabszolgaság eltörlésének hollandiai emléknapján tartott beszédében bocsánatot kért a városnak a holland rabszolga-kereskedelemben való részvételéért – írta az MTI.

Hollandia négy legnagyobb városa Amszterdam, Rotterdam, Hága és Utrecht már korábban elismerte, hogy közvetlenül vagy közvetve hasznot húzott a rabszolgaságból a 17-19. században. Hivatalos bocsánatkérésre holland település részéről azonban csak most került sor.

Ugyancsak csütörtökön a holland belügyminisztérium által létrehozott tanácsadói bizottság bocsánatkérést sürgetett a holland ügyvivő kormány részéről is. Mark Rutte holland miniszterelnök egy éve ezt visszautasította, arra hivatkozva, hogy „ez csak fokozná a holland társdalom megosztottságát.” A tanácsadói testület azt is javasolja, hogy július 1-je, a rabszolgaság 1863-as eltörlésének napja nemzeti emléknap legyen.

„A holland államnak is el kell ismernie a rabszolgaság által okozott szenvedést. Németország, Belgium, Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok már tett hasonló gesztusokat”

– emlékeztetett a szakértőkből álló bizottság.

Emellett a testület egy a holland gyarmatosító múltat bemutató múzeum létrehozását is indítványozza, valamint azt, hogy az ország rabszolgatartó múltjának szélesebb körű áttekintése kerüljön be a nemzeti tantervbe. A bizottság szerint továbbá pénzt kell elkülöníteni a rabszolga-kereskedelem következményeinek felszámolását segítő projektekre is, egyfajta helyreállítási alapon keresztül. Személyi szintű jóvátételre azonban nincs jogalap – állapították meg a szakértők.

A holland birodalom, a világ szinte minden pontján – Észak és Dél Amerikában, Afrikában, a Közel Keleten, Délkelet-Ázsiában valamint az indiai szubkontinensen és a karibi térségben is – rendelkezett kolóniákkal. A holland Nyugat-Indiai Társaság rabszolgakereskedelme jelentősen hozzájárult Hollandia gazdasági világhatalmi státuszához a 17.században.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!