Charlottesville-ben is eltávolították Robert E. Lee konföderációs tábornok szobrát

2021. július 10. – 17:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eltávolították Robert E. Lee konföderációs tábornok köztéri bronz lovas szobrát a Virginia állambeli Charlottesville-ben – írta az MTI. A városban 2017. augusztusában véres összecsapások alakultak ki a szobor eltávolításának tervét ellenző és támogató tüntetők között. A konfliktus azután durvult el, hogy egy 20 éves ohiói férfi belehajtott autójával a szélsőjobboldali tüntetés ellen tüntető csoportba, és ezzel megölt egy 32 éves nőt, valamint megsebesített további 19 embert.

A konföderáció az amerikai polgárháború (1861-1865) időszakában a rabszolgatartó déli államok szövetsége volt, amely sok amerikai számára ma is a rabszolgatartó korszak jelképe, ezért az utóbbi évek feltörekvő társadalmi mozgalmai (pl. BLM) számára szimbolikus jelentősége van a korszakhoz tartozó szimbólumok eltávolításának. Jobboldali csoportok ugyanakkor ellenzik a szoboreltávolításokat, köztér- és intézményátnevezéseket, ennek a konfliktusnak volt az első komoly kirobbanása a Charlottesville-i eset.

2020 novemberben Lee tábornok szobrát az USA Capitoliumának kriptájából is eltávolították. A törvény szerint minden állam 2 szobrot adhat, olyan, már elhunyt polgároknak emléket állítva, akik kiemelkedő történelmi szereplők voltak, vagy fontos katonai illetve polgári szolgálatokat tettek az országnak. Ezeknek a szobroknak cseréjére is lehetőség van, ha az adott állam kormányzója úgy határoz, hogy ez szükséges – ezt történt Lee tábornok szobrával is.

„A Konföderáció Virginia rasszista és megosztó történelmének szimbóluma” – mondta akkor Ralph Northam, az állam demokrata kormányzója.

Robert Edward Lee a Déli Konföderációs seregben szolgált tábornokként a polgárháború idején. 1909 óta állt szobra a Capitolium kriptájában, egyike volt annak a 13 emlékműnek, amit a 13 eredeti gyarmatot képviselte – írtuk korábbi cikkünkben.

Kövess minket Facebookon is!