Nem minden zenész élete csupa siker, pénz és csillogás, megszámlálhatatlan tehetséges művész maradt földönfutó egész életében, hála egy-egy nyerészkedő menedzsernek, bandatagnak vagy kiadónak. Ha ehhez hozzáadjuk a 19. századi amerikai rabszolgatartást, megkapjuk a vak Thomas Wiggins, azaz Blind Tom történetét.
Tom 1849-ben, vakon született Thomas Greene néven. Egyéves korában családjával együtt megvette őt egy georgiai ügyvéd, James Neil Bethune. Mivel vak volt, nem tudták úgy munkára fogni, mint a többi rabszolgát, így ideje nagy részét a birtok felfedezésével töltötte. Kivéve, amikor bezárták egy nagy fadobozba, ahova azok a gyerekek kerültek, akikre a szüleik nem tudtak figyelni, így elvileg nem eshetett bajuk. Előfordulhat, hogy a doboz hozzájárult kivételes hallásához, de valószínűleg óriási mentális károkat okozott.
Hamar kiderült, hogy a zene felé húzott a szíve, kiskorában bármit megtett, hogy hangokat csikarjon ki tárgyakból (gyakran edényeket csapkodott össze). Kétévesen már tökéletesen vissza tudott dúdolni dallamokat, négyévesen pedig hallásból megtanult zongorázni (Bethune lányai zongoráztak, Tom őket hallgatta). Zenei tehetségét a rabszolgatartója is elismerte, így megengedte, hogy zongorázzon, és beköltözhetett a házból nyíló egyik szobába. Az első művét ötévesen szerezte, és a szomszédok rendszeresen átjártak a Bethune-ültetvényre, hogy meghallgassák a virtuóz rabszolga koncertjeit.
A tulaj hamar rájött, hogy ezzel akár pénzt is kereshetne, így turné után turnéra küldte Tomot. Ez lehetne akár egy felemelő történet kezdete is arról, hogy a tehetséges ifjú a zene segítségével kitör a rabszolgaságból, és megszerzi a felső osztály imádatát, de sajnos nem ez történt. Tom valószínűleg autista volt, és koncertjei inkább hasonlítottak cirkuszi előadásra, mint zongoraestre. Bár egy 1860-as poszteren a legnagyobb élő zenészként írtak róla, a koncert célja inkább a groteszk szórakoztatás volt: egyszerre játszott két darabot, volt, hogy a zongorának háttal játszott, és papagájként ismételtettek meg vele zenéket és mondatokat.
De 1860-ban ő lett az első fekete zenész, aki koncertet adott a Fehér Házban.
Tom gyakran a harmadik személyben beszélt önmagáról, és hiperaktív volt. Nem mindenki hitte el, hogy valóban ő játszik, ezért előadásainak visszatérő eleme volt, hogy nézők megpróbálták lebuktatni. Koncertjeiről rendszeresen írtak az újságok, hamar sztár vált belőle.
Mint rabszolga, természetesen egy centet nem látott a koncertjei bevételeiből. Bethune-ék akár havi 5000 dollárt is kereshettek Tomon, ami ma több mint 100 ezer dollárnak felel meg. A rabszolgatartás betiltása után sem javult a helyzet, Tom élete végéig Bethune-ék, majd Bethune menyének gyámsága alatt élt, és egészen 1905-ig koncertezett. Egy 1908 áprilisban kapott stroke után még abban az évben, júniusban meghalt.
Bár a legtöbb újság írt róla nekrológot, csak kevesen emlékeztek meg arról, hogy Tomot egész életében kizsákmányolták, olyannyira, hogy Tom és családja földönfutóként élt. Halála után több vak és fekete zenészt reklámoztak úgy, hogy a nevük elé rakták a Blind (vak) jelzőt.
