Megvan Orbán harmadik csodafegyvere
A 2013-as rezsicsökkentés és a 2015-től a járványig tartó migránsozás után most itt az oltás. Orbán cselekvő, aktív miniszterelnökként tud feltűnni, és az ellenzék vitorláiból is kifogja a szelet....
A bujkáló propagandaminiszter – Rogán Antal nyomában
Nagy erőkkel kerüli a nyilvánosságot Rogán Antal, akit két hónapon át szerettünk volna megszólaltatni a harmadik felesége földügyéről. Közben vezető kormánypárti politikusoktól próbáltuk megtudni,...
Kérdésekkel provokáló újságíró: Nem fogjuk abbahagyni
Franziska Tschinderle, az osztrák Profil munkatársa szerint hanyatlik a demokrácia Magyarországon, ezt pedig nem lehet tétlenül nézni. Sőt, Ausztriában már bocsánatkérést várnak az M1 riportja miatt.
A Magyar Nemzet megkérdezte a saját főszerkesztőjének a szervezetét, hogy be szabad-e engedni a...
Természetesen ez még nem időszerű, csak a cikkben felejtették el azt közölni, hogy a nyilatkozó szervezet elnöke egyben a Magyar Nemzet főszerkesztője is.
„Dicsérik a pártot, az anyaföldet, népét és hőseit” – heti két propagandafilmet kötelező...
A Kínai Kommunista Párt megalakulásának századik évfordulója alkalmából.
Orbán Viktor kiadta a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs
Ha a miniszterelnök megmondta, hogy kedden elérjük a 2 milliót, akkor kedden elérjük, nincs mese.
A Momentum a Btk. szigorításával érné el, hogy a propagandistákat eltiltsák az újságírástól
Fekete-Győr Andrást a Hír TV-ben faggatták arról, hogyan lehetne jogállami keretek között tartani az általa ígért szigorú elszámoltatást.
Aktivisták nyertek a bíróságon az Origo, a 888 és a TV2 ellen
A kormánysajtó lejárató anyagokat közölt róluk, miután részt vettek a túlóratörvény elleni tüntetéseken.
Egy túl jól sikerült propagandafogásnak köszönhetően vált ténnyé a történelem egyik...
A krónika szerint II. Baszileosz bizánci császár 15 ezer bolgár foglyával bestiális kegyetlenséggel bánt el. A történelem egyik leghírhedtebb tömeges atrocitásáról szóló történet azonban csak egy...
Ha nem Szájerről van szó, a Fidesz-közeli média egy cseppet sem fogja vissza magát
Deutsch Tamás szerint ma a Fidesz az a párt, aki nem kutakodik mások hálószobájában. Ez nagyjából igaz is, mert politikusok helyett elvégeztetik a piszkos munkát a kormánymédiával.
Kövess minket Facebookon is!