Per

A Vidám Színpad vezetése állítja: Straub már hónapok óta tudja, hogy nem fognak vele dolgozni
És közben jogi lépéseket helyeztek kilátásba arra az esetre, ha a későbbiekben is valótlanságokat állítana.
Elcserélték két kaliforniai pár embrióit, beperelik a klinikát
A szülők három hónapig nevelték a kislányokat, mielőtt a DNS-teszt megerősítette, hogy az embriókat összecserélték.
110 ezer eurós kártérítést kapott egy francia pár, mert állításuk szerint rosszul lettek a közeli...
Öt évvel azután jelentkeztek az első tünetek, hogy a turbinákat megépítették.
Beperli a japán államot két halálraítélt a szerintük embertelen kivégzési gyakorlat miatt
Az országban alig pár órával azelőtt szólnak a halálraítélteknek, hogy kivégzik őket. Így sokszor mindennap úgy kelnek fel, hogy az lehet az utolsó.
Bezos vesztett, Musk cége építheti a NASA-nak a következő holdraszállás landolóegységét
A Blue Origin több módon is megpróbálta visszafordítani a NASA döntését, de végül Elon Musk cége építheti meg a leszállóegységet.
Egymillió forintot kell fizetnie a Magyar Nemzetnek, amiért cikkükben pedofíliának nevezték a...
A Mediaworksnek emellett bocsánatot is kell kérnie a Meseország Mindenkié-t kiadó Labrisz Leszbikus Egyesülettől.
Elkezdődött Matteo Salvini pere a hetekig feltartóztatott, bevándorlókkal teli hajó miatt
A volt olasz belügyminiszter 2019-ben hetekig nem engedte meg, hogy kikössön a hajó, amely a fedélzetén közel 150 embert szállított.
Felmentették Berlusconit az unga-bunga-perben
A vád szerint pénzzel akart hamis tanúzásra rávenni embereket a szexpartis perekben, a bíróság szerint ilyen nem történt.
Újabb cég bányászna Dunaharasztiban, a város ismét perre megy
Olyan területre adott ki engedélyt a kormányhivatal, ahol a város szerint ez nem megengedett.
A náci bűnökkel vádolt százéves egykori SS-őr a bíróság előtt is ragaszkodik az ártatlanságához
Josef S. a pénteki tárgyaláson azt mondta, hogy fogalma sem volt a sachsenhauseni koncentrációs táborban történtekről, és ő sem csinált ott semmit.
Kövess minket Facebookon is!