Lezárult a laboratóriumi fázis, jöhet az állatkísérlet a magyar–osztrák közös vakcinafejlesztésnél
Már az ehhez szükséges engedélyekre várnak az osztrák és pécsi virológusok.
Január végére halasztották a szavazást a Pécsi Tudományegyetem modellváltásáról
A rektor azt mondta, akkora a bizonytalanság, hogy jobban teszik, ha inkább várnak.
A rektoroknak a minisztériumban mondták meg, mi legyen a kérelmükben
Az állam három nagy tudományegyetemnél, Szegeden, Pécsen és Debrecenben is át akarja nyomni az egyetemi fenntartói rendszer átalakítását. Az érintettek közül sokan színjátéknak tartják, hogy...
Palkovics a modellváltás terveit ismertette az orvosi egyetemek rektoraival
A minisztérium szerint csak azok az egyetemek kerülnek át alapítványi fenntartásba, amelyek kifejezetten kérik ezt.
Tárgyalnak a Pécsi Tudományegyetem esetleges alapítványi fenntartásba kerüléséről
Ez egy, a Szabad Pécs birtokába került belső levélből derült ki. A Debreceni Egyetemen szintén folynak tárgyalások a modellváltásról.
A második hullámban nem a koronavírus tavaszi variánsa terjed, több mutáció is jelen van
A második hazai járványhullám nagy valószínűséggel nem az első feléledése, állapították meg pécsi, szegedi, debreceni és budapesti kutatók. Több mutáció is van, köztük olyan is, ami kikerüli az...
Pécsi professzor a helyi Covid-ellátásról: Rettenetes, végveszélyig sodró állapot
Bogár Lajos segítséget kér az extrémen megnövekedett betegszám és a szomorúan lecsökkent ápolói létszám megsegítésére.
5,7 milliárdért fejlesztheti Mészáros Lőrinc a Pécsi Tudományegyetemet
A pénzt az orvostudományi karra fordítják.
2,5 milliárd forintból megalakult a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium
A gyermekre váró párok 15 százalékát érinti a meddőség. Erre keresik a megoldást a Pécsi Tudományegyetem kutatói.
Kövess minket Facebookon is!