Január végére halasztották a szavazást a Pécsi Tudományegyetem modellváltásáról

2021. január 21. – 15:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) csütörtöki szenátusi ülésén elhalasztották a szavazást az egyetem modellváltásról. Az egyetem rektora, Miseta Attila a napirend előtti felszólalásában azt mondta, hogy az ülésen nem tárgyalják napirendi pontként a felsőoktatási modellváltással kapcsolatos előterjesztést.

Azt is elmondta, az ülés előtt kezébe nyomtak egy 444.hu cikket, amiben Gulyás Gergely arról beszélt, az orvosegyetemeknél maradnak a klinikai központok akkor is, ha az alapítványosodás mellett döntenek. Erről pedig azért kérdezték a minisztert, mert a kérdésben ellentmondásos nyilatkozatok érkeztek az Emmi és az ITM részéről.

A rektor hozzáteszi, ezután felhívta Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének tanácsadóját, hogy akkor ez hogy is van. Kollár Lajos azt válaszolta a rektor elmondása szerint, hogy Kásler ma délelőtt járt a miniszterelnöknél, és ott nem ez hangzott el.

„Akkora a bizonytalanság, hogy bölcsen tesszük, ha inkább várunk, amíg a helyzet letisztul” – mondta Miseta, majd hozzátette, hogy negyedórán belül két ellentétes információt is kapott „látszólag autentikus helyekről”.

A rektor elmondta, hogy délelőtt egyeztetett arról az egyetem dékánjaival, hogy a szenátusi ülésen nem fognak szavazni, ellenben folytatják az egyeztetéseket.

„Reméljük, rendelkezésünkre fog állni az a minimális információ, aminek az alapján bölcs döntést hozhatunk az egyetem jövőjét illetően” – mondta. Szerinte a rendkívüli szenátusi ülést majd január 28-án vagy 29-én tarthatják, ekkor születhet döntés az egyetem jövőjéről.

Január első napjaiban hívatták be az Innovációs Minisztériumba (ITM) a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemek rektorait, ahol Palkovics László közölte velük: saját kérésükre kikerülnek az állami fenntartásból. Az intézményeknek csak pár napjuk maradt arra, hogy a kormányzati ütemterv szerint önként kérjék a modellváltást.

Szegeden és Pécsen is vannak az átalakítási tervekkel szemben az erőteljesebb fellépésben bízó tiltakozók. Pécsen volt egy nagyobb, közel ezer résztvevővel tartott vitafórum, amelyen a rektor is részt vett, erről ebben a beszámolóban olvashatnak hosszabban. A pécsi hallgatói önkormányzat pedig egy közleményben jelezte, hogy milyen feltételekkel fogadnák el a struktúraváltást, ezt itt tudja elolvasni.

A PTE modellváltása ellen tiltakozó hallgatók a Facebook-oldalukon osztották meg az általuk készített kérdőíves felmérés eredményét, amely szerint 1496 hallgató közül 596-an támogatják (39,8%), míg 714-en ellenzik (47,7%) a modellváltást.

A Debreceni Egyetemen szintén csütörtökön szavazhatnak a modellváltásról és alapítványi tulajdonba kerülésről. Ezzel kapcsolatban az egyetem hallgatói önkormányzata azt válaszolta a Telex kérdésére, hogy nincs problémájuk a struktúraváltással, mivel tudomásuk szerint a hallgatók közvetlen, a tanulmányukhoz tartozó jogaiban és kötelezettségeiben emiatt nem történik változás. Eközben a SzabaDEgyetem nevű közösségi oldal és a Debreceniek a felsőoktatási autonómiáért Facebook-csoport elindított egy online petíciót a Debreceni Egyetem alapítványi tulajdonba helyezése miatt, írja a Debreciner.hu, mert több hallgató és oktató is ellenzi azt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!