Kásler Miklós készíti elő az új pécsi futballstadiont
Új feladatot kapott az emberi erőforrások minisztere.
Videón látható, ahogy az erős szélben leomlik a pécsi Aranyhajó Fogadó állványzata
Két ember épp akkor ért a közelbe, amikor összedőlt az állvány.
Taopénzből, többszörös áron bérelte vissza évekig saját edzőtermét a pécsi önkormányzat egykori...
30 ezerért adta ki, óránként 20 ezerért bérelte vissza , így három év alatt összesen 3,5 millió forintot fizetett ki a saját terméért, miközben bérleti díjként mindössze egymilliót szedett be.
Páva Zsolt, Pécs volt fideszes polgármestere Chicagóban lehet diplomata
A pécsi Fidesz-közeli lap értesülésére a Telexnek azt mondta, ilyen ügyekben csak a Külügyminisztérium sajtóosztálya nyilatkozhat.
Vádat emeltek a díler ellen, aki azért bukott le két és fél kiló kokainnal a hátizsákjában, mert...
Pécs határában szaladt bele az előtte haladóba, mert nem tartott követési távolságot.
Szegeden és Pécsen is megszavazták az egyetem átalakulását, átment a Palkovics-terv
Három és fél órás vita után döntöttek, kezdeményezik a modellváltást, vagyis a kormányzati terveknek megfelelően kikerüljenek az állami fenntartásból.
Meghalt egy férfi, aki lezuhant a pécsi megyeháza harmadik emeletéről
Állítólag azt mondta a portásnak, hogy a festményeket szeretné megnézni a harmadikon.
14 éves lányt tartott fogva szilveszter éjszaka egy pécsi férfi
A lánynak korábban szexuális kapcsolata is volt a férfival, akit elkapása után a személyi szabadság megsértésén kívül szexuális visszaélés miatt is kihallgattak.
Kövess minket Facebookon is!