Orbán Viktor

RSS

„Alkotmányt módosítani kevés, segítse az áldozatokat” – üzeni Orbánnak a bicskei gyerekotthon...

Pop Mert szerint nemcsak személyes felelősségre van szükség, hanem a gyerekvédelmet valóban elősegítő intézkedésekre is.

Orbán Viktor be is nyújtotta az alkotmánymódosítóját

Eszerint a köztársasági elnök nem adhat kegyelmet, ha azt olyan bűncselekmény után kérik, amiben kiskorú a sértett.

Sándor-palota: Novák Katalin jó szívvel fogja aláírni Orbán alkotmánymódosítását

Megkérdeztük azt is az államfőtől, tervez-e lemondani.

Az Origo megírta úgy Orbán bejelentését, hogy nincs benne se Novák neve, se a konkrét pedofilügy

Aki az Origóból tájékozódik, nehezen tudja meg, hogy Novák Katalin elnöki kegyelmet adott K. Endrének, és erre reagált a miniszterelnök.

Kiengedik a pedofil bűnsegédjét, aztán még te köszönd meg nekik

Orbán Viktor alkotmánymódosítást kezdeményez, mert szerinte itt „nem jogászkodni kell”. De nem is jogászkodik senki, maximum ő, aki próbál úgy tenni, mintha a jogszabályok adtak volna kegyelmet K....

Kegyelmi ügy: Dúró Dóra és a DK beelőzte Orbánt a törvénymódosító javaslattal

Dúró Dóra szerint az ő javaslatukból szemezgetett a miniszterelnök.

„Novák Katalinnak ezek után még inkább le kell mondania” – érkeznek az ellenzéki reakciók Orbán...

Dobrev, Donáth és Dúró is Novák Katalin fejét követeli.

Orbán Viktor alkotmánymódosítást kezdeményez a kegyelmi ügy miatt

Megtiltanák, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson. Először szólalt meg a miniszterelnök Novák Katalin kegyelmi döntéséről.

NATO-főtitkár: Beszéltem Orbánnal, arra számítok, hogy Svédország a közeljövőben NATO-tag lesz

A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta, nem végtelen a türelmük Magyarországgal szemben.

Orbán Viktor gratulált az azeri elnöknek a 94 százalékos választási győzelemhez

Nem volt persze nagyon erős a verseny, de a győzelem, az győzelem.

Kövess minket Facebookon is!