Ellenzéki Orbánt ezért a földbe döngölné Kormánypárti Orbán

„Ahogy az önkény erősödik, úgy nő a Fidesz támogatása, ez egy közlekedőedény” – mondta a magyar demokráciáért a futball-vb-ről aggódó Orbán Viktor a visszatérése után szerdán. Persze nem tétlenkedett az Egyesült Államokban, hanem „nem hivatalos és nem nyilvános” megbeszéléseket folytatott valakikkel a magyar demokrácia védelmében. A szuverén Kormánypárti Orbán már ez utóbbiért is alaposan odacsapna Ellenzéki Orbánnak, hiszen micsoda dolog külföldre szaladgálva panaszkodni. De az első mondatáért végképp járna a nemzeti tasli.
„A dolog pozitív oldala, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket” – mondta hasonló tartalommal alig egy évvel ezelőtt Kollár Kinga, neki is ment a kormánypárti Fidesz a nemzetietlen tiszás brüsszelitának.
De a szerdai sajtótájékoztató tartogatott még olyan mondatokat, amelyek után a nemzetből átkozta volna ki Ellenzéki Orbánt Kormánypárti Orbán, kész szerencse, hogy utóbbi nem volt jelen.
Mert akkor meghallotta volna Ellenzéki Orbán „Ellenállási nyilatkozatát”, amely szerint a mostani, illegitim rendszerrel szemben mindenkinek joga van tiltakozni. Sőt, „a nemzetbe mindenki beletartozik”, „nem ideológiai alapon szerveződik” a „nemzeti ellenállási mozgalom”. Pedig ezért is biztosan Brüsszelig rúgta volna teli rüszttel a nemzetből sokakat nagyon is kizáró Kormánypárti Orbán szegény Ellenzéki Orbánt.
Már csak azért is, mert mint kiderült, Ellenzéki Orbán szerint a hatályos alkotmány „világosan beszél az ellenállás jogáról, ami egy ezeréves magyar jogintézmény, amely kimondja, átveszi a történeti alkotmányból azt a tételt, hogy minden magyar embernek joga van az önkénnyel szemben ellenállni. És a Fidesz azt vállalja, hogy minden embert támogat, aki felemeli a hangját, másokkal összefogva fellép és kiáll a szabadság mellett.”
Ellenállás? Nagyon csúnyán nézne erre Kormánypárti Orbán, aki 2017-ben azt mondta: „A magyar jogban polgári engedetlenség nincsen” – igaz, akkor a kormánya intézkedése ellen tiltakozó tanárokat kellett helyretenni, akik közül jó páran el is vesztették az állásukat, mert bevetették ezt az ezeréves jus resistendit.
Ellenzéki Orbán azonban ezzel most nagyon is élne, mivel „ez az új politikai rendszer illegitim, mert az Alaptörvény durva sérelmével hozták létre, és célja a hatalom kizárólagos birtoklása” – mondta a volt kormányfő annak az alkotmánynak a 17. módosítása után, amelynek első változatát a Fidesz kizárólagosan fogadta, majd nagyjából minden évben kétharmados többségével élve módosított.
Ellenzéki Orbán szerint most minden elmozdított tisztségviselő helyére megválasztott személy illegitim, egyébként is, „Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.”
Ha így van, akkor viszont vagy Ellenzéki Orbán téved, vagy Legitim Sulyok rontott el valamit. Utóbbi ugyanis aláírta azt a bizonyos alkotmánymódosítást, amely véget vetett kényszerből indult, rövid elnöki mandátumának. De nem csupán aláírta, hanem utána adott nyilatkozatával jogilag is alátámasztotta: „Az alaptörvénybe foglalt kötelezettségemnek – jogi lehetőségeim és lelkiismeretem alapos mérlegelése után – eleget teszek.”
Igaz, odaszólt az új kétharmadnak, mondván, szerinte „a szabad társadalom alapértékeit, a jogállamot, a demokráciát, a hatalommegosztás elvét hatalmi érdekből megtaposták” az új kétharmad tagjai, de aztán a jogi indoklással végül nekiment a Fidesznek is:
„az Alaptörvény sem a köztársasági elnököt, sem az Alkotmánybíróságot nem jogosítja fel ilyen védelemre. Az alkotmánymódosítások tartalmi kérdéseivel összefüggésben a köztársasági elnök nem fordulhat az Alkotmánybírósághoz, tartalmi kontroll nem érvényesülhet. ”
Azaz Sulyok a Fidesz-többség által megszavazott – a köztársasági elnököt egyébként még súlytalanabbá tévő – törvény miatt volt kénytelen aláírni a módosítást, amely eljárásjogi szabálytalanságot Sulyok szerint nem tartalmazott, mást meg nem vizsgálhatott, mert annak idején Orbán 133 bátor embere így döntött.
Orbán tehát azt nevezte illegitimnek, hogy a szerinte legitim elnök a Fidesz által megszavazott törvény alapján aláírta a legitim alkotmány módosítását.
Ezzel a legitim aktussal született meg az Orbánt ellenzékbe szorító Tisza-párti illegitim önkényuralmi rendszer. De szerencsére van megoldás: „Egy önkényuralmi rendszert csak azok tudnak megváltoztatni, akiknek a szavazatával létrejött” – azaz az ellenállás hangsúlyozottan és kizárólag békés eszközeinek bevetését javasló Ellenzéki Orbán szerint minden a szavazókon múlik. Szerencsére ezt sem hallotta Kormánypárti Orbán, aki szerint micsoda nevetséges dolog diktatúrázni egy olyan rendszert, amely törvényesen leváltható.