Orbán Viktor
Orbán Viktor: Csütörtökön szögre akaszthatom a gumicsizmámat
Az árvízvédelmi operatív törzsnek még van dolga, de sehol nem lesz magasabb az ár, mint a korábbi árvizeknél. A miniszterelnök szerint nyugodtabbak az emberek, mint 2013-ban.
A japán vasutat is lepipálta a MÁV a hivatalos adatok szerint
Világverő hatékonyságot ért el az állami vasúttársaság a kozmetikázott utasforgalmi adatokkal.
Migránshajó miatt perelt, politikailag töpörödött Salvini jöhet Budapestre parolázni Orbánnal
Az egykor az olasz politika erős emberének számító Matteo Salvini pártja beragadt 8 százalék köré, míg Giorgia Meloni és szintén jobboldali pártjának népszerűsége töretlen. Miközben Salvinit egy...
Október 9-én pótolnák a halasztott európai parlamenti vitát, amin Orbán is részt vett volna
Nyilvánosságra hozták a képviselő-testület első októberi plenáris ülésének napirendtervét, ebben október 9-re írták be az e hét szerdáról csúszó vitát.
Másodjára tartott úgy árvízinfót Orbán Viktor, hogy előre nem derült ki, hogy ott lesz
A szerdai sajtótájékoztató meghívójában csak Rétvári Bence neve szerepelt, a csütörtökiében már nem is volt név.
Orbán Viktor: A magyarok kitanulták a védekezést, pontosan tudják, hogy mit és hogyan kell tenni
Csütörtök reggel is sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök az árvíz ügyében, és többek közt arról beszélt, hogy elégedett az önkéntesekkel és úgy általában a védekezés színvonalával.
A Tisza EP-küldöttségének vezetője szerint már októberben pótolhatják a vitát Orbánnal
A Tisza Párt „nem akarja nem támogatni” Várhelyi Olivér magyar uniós biztosjelöltet, jelentette ki Tarr Zoltán.
Magyar Péter megmutatta, hogy éles helyzetben akadozik a Fidesz
Magyar korábban felpörgött, mint Orbán, a Fidesz kommunikációs gépezete folyamatosan reagálni kényszerül, miközben csökken a különbség a két nagy politikai erő között. Az árvízi védekezés eddigi...
Orbán Viktor: Olyan kihívás, amivel korábban nem birkóztunk meg, nincsen
A miniszterelnök arra számít, hogy jövő csütörtökön hagyja el az ár az országot, Budapesten szombaton fog tetőzni.
Orbán európai parlamenti visszatérését elmosta az ár, de később bepótolhatják
A magyar tanácsi elnökség, amiről a miniszterelnök beszélne, decemberig tart, volt már arra is példa, hogy a féléves időszak végére tették az EP-vitát. Bóka János EU-ügyi miniszter az EP...









