Oltás
A BioNTech vezetője szerint negyedik oltásra is szükség lehet az omikron miatt
Az új variáns miatt észszerű lenne már három hónap után felkínálni az emlékeztető oltást – mondta Ugur Sahin a Spiegelnek.
Van néhány csavar az 5–11 éves gyerekek oltási regisztrációjánál
Elsőre aknára futottunk, amikor elkezdtük a gyerekek oltási regisztrációját, ezért utánajártunk, hogyan kell ezt jól csinálni.
A kormány elismerte az RTL-nek: leselejteztek 200 ezer adag lejárt Szputnyik vakcinát
Közel 600 millió forintért vettük korábban.
Járványügyi szigorítások jönnek Lengyelországban, jövő tavasztól több szakmában kötelező lesz az...
Egy csomó helyre csak oltási igazolással lehet majd bemenni, a klubok csak szilveszterre nyithatnak ki limitált társasággal.
A 12 éven felüliek is kaphatnak harmadik oltást itthon
Különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál.
A rendvédelmi dolgozók 30, a tűzoltók 40 százaléka nincs beoltva
A szakszervezetek szerint a kényszerszabadság miatt kiesőket lehetetlen lesz túlórákkal pótolni.
Az Omega menedzsere szerint Kóbor János a koronavírus miatt halt meg
A zenekar frontembere korábban úgy nyilatkozott, hogy sosem oltatja be magát, az influenza elleni védőoltást sem kérte.
Iskolánként és egyetemi karonként is másként járnak el a koronavírusos diákokkal
A 6. osztályból csak a 12 évnél fiatalabb, oltatlan diákokat küldték haza. Az ELTE hetente végez felmérést a Covid-helyzetről, a Pázmány bölcsészkarán a hallgatók egy csoportja már online oktatást...
Fact-check: Már több mint száz éve tudjuk, hogy járvány alatt is fontos oltani
Népszerű elmélet az oltásellenesek között, hogy járvány alatt jogszabály szerint tilos oltani, mert az a vírus mutációjához vezet. De ennek pont az ellenkezője igaz.
489 beteg halt meg, 22 699 új fertőzöttet találtak a hétvégén
7440 beteget ápolnak kórházban, közülük 586-an vannak lélegeztetőgépen.









