Németország

Koalíciós ellentéteket és stratégiai dilemmákat tépett fel a német kancellár kínai útja
Olaf Scholz az első nyugati vezető, aki Pekingbe látogatott Hszi Csin-ping pártfőtitkár bebetonozása óta, útját ráadásul a hamburgi kikötőben való kínai részesedésszerzés körüli botrány előzte meg....
Németország hatalmasat lép az ingyenes tömegközlekedés felé, és ebből egész Európa tanulhat
Jövő évtől bevezetnek egy 49 eurós bérletet, ami az intercity vonatokat leszámítva Németország teljes tömegközlekedésére érvényes lesz. Úgy néz ki, a döntéshozók belátták: ha az olcsó közösségi...
Fikciós levelezésből bomlik ki a nácizmus mételye
A sokáig elfeledett Címzett ismeretlen című kisregény két egykori barát, egy zsidó és egy német levelezésén át mutatja be, hogyan fordulnak pillanatok alatt egymásnak emberek, ha egy ordas eszme...
Csak csücsült volna a pénzük a bankban, inkább napelemet vettek belőle
Németországban annyira népszerűek a minierőművek, hogy a gyártócégek nem bírják a tempót. A Deutsche Welle riportja.
Többet vonatoztak, de az autót nem tették le a németek a kilenc eurós vonatjegy miatt
Noha a nyári kedvezményes vasútbérlet következményeit éles vita övezi, Németországban a következő évben újabb jelentős könnyítést vezetnek be a tömegközlekedést választók számára.
Mennyit segíthetne egy magyar családnak az erkélyes napelem, ha engednék beüzemelni?
Amíg kitart a rezsicsökkentés, addig nem sokat, de a német példa azt mutatja, hogy szabadpiaci viszonyok között nagyon komoly tényezők lettek a mini rendszerek.
Irán elhagyására szólította fel a német állampolgárokat a német kormány
A német külügy szerint „önkényes letartóztatás” és „hosszú börtönbüntetés” veszélye fenyegeti az Iránban tartózkodó külföldieket.
Ikonikus német példa mutatja, hogy a belvárosi nagyáruház koncepciója haldoklik
Németországban így értékelik a Galeria Karstadt Kaufhof sorozatos bedőlését, a céget most már az állam sem menti ki.
Magyar fejvadászok segítségével fogták el német rendőrök a „mezőszemerei szemkiverőt”
A körözési toplistán is szerepeló V. László Csaba ellen összesen hat körözés volt érvényben.
Egy német nő több milliárd dolláros vagyont örökölt, de egyáltalán nem örül neki
A legtöbb ember akkor szokott bosszankodni, ha üres a tárcája, Marlene Engelhorn azért, mert túlságosan tele van.
Kövess minket Facebookon is!