Csak csücsült volna a pénzük a bankban, inkább napelemet vettek belőle

2022. november 4. – 16:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre többen vásárolnak otthonra minierőműveket, azaz napelemeket vagy szélturbinákat Németországban, derül ki a Deutsche Welle riportjából.

A kisebb gyártók nem bírják tartani az iramot, annyira sok a megrendelés, a csiphiány és a koronavírus is betett korábban a beszerzésnek az egyik megkérdezett cégtulajdonos szerint.

Az áramszolgáltatók közben profitkiesésre panaszkodnak, és arra figyelmeztetik a fogyasztóikat, hogy ne szereljenek fel ilyen eszközöket – derül ki a riportból.

Érdemes összevetni a helyzetet a napelemek magyar piacával, amivel kapcsolatban a kormány nemrég bejelentette, hogy az új lakossági napelemes rendszerek nem tölthetnek majd vissza áramot a hálózatba, vagyis így nem kaphatnak cserébe olcsóbb áramot.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!