Németország

Elfogtak hét feltételezett iszlamista terroristát Németországban
A gyanúsítottak pénzt küldtek az Iszlám Állam terrorszervezetének, és nagyszabású merényleteket is tervezgettek.
2025-től még csökkentheti is időnként a német háztartások villanyszámláját az áramfogyasztás
Németországban 2025-től megnyílik a lehetősége annak, hogy a lakosság is az aktuális piaci áron kapja az áramot.
Pillanatnyilag Németország második legerősebb pártja a szélsőjobboldali AfD
A párt története során először polgármesteri választást is nyert egy német településen.
A Madeleine-ügy koronatanúja szerint a rendőrség kilenc éven keresztül ignorálta a bejelentését
A férfi először 2008-ban hívta fel a rendőrséget azzal, hogy tudja, ki rabolta el a kislányt. A rendőrség nem tett semmit. Kilenc évvel később újra telefonált, akkor már komolyan vették.
Orbán: Bármikor felhívhatnám Putyint, van rá lehetőségem
A miniszterelnök a melegek, a nők és a zsidók migránsokkal szembeni védelmezőjeként comingoutolt a Bild-interjú második részében. Kiderült az is, hogy saját maga szerint történelmi távlatból az...
Elsőként választottak politikust a szélsőjobboldali AfD-ből egy német járás vezetőjévé
A párt és az ellenfelei szerint is fontos jelzés az AfD-győzelem a jövő évi tartományi választások előtt.
Combon lőttek egy amerikai katonát egy németországi laktanyánál
A 23 éves katona vasárnap reggel szólalkozott össze a biztonságiakkal, végül a kórházban kötött ki.
Németország megkönnyíti az utat az EU-n kívülről érkező szakképzett munkavállalók előtt
Az új rendszerben pontokat lehet szerezni a szakmai képzettség, német vagy angol nyelvtudás, életkor és mondjuk egy hosszabb németországi tartózkodás után is.
Európa legnagyobb napilapját 2024-től már mesterséges intelligenciával állítják össze
Betört az AI-forradalom a sajtóba, legalábbis a német Bild bulvárlapba biztosan.
Kövess minket Facebookon is!