Orbán: Bármikor felhívhatnám Putyint, van rá lehetőségem

2023. június 27. – 23:14

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd este megjelent a miniszterelnöki honlapon Orbán Viktor Bild-interjújának második része. A legolvasottabb német napilap a délelőtt publikált első részben főként az orosz-ukrán háborúról, Magyarország vezetésének ezzel kapcsolatos meglátásairól kérdezte Orbánt, a második részben pedig több szó esik az EU jövőjéről és a migrációról.

A migráció elleni fő érvként Orbán azt hozza fel, hogy meg kell védeni az európai értékeket, mint például

„a hölgyekkel való azonos bánásmódot, a homofóbia elutasítását, az antiszemitizmus elutasítását.”

Szerinte a migránscsoportok „nem viszonyulnak túl jól ezekhez az értékekhez”.

Orbán Viktor úgy véli, az a baj az uniós migrációs kompromisszummal, hogy „ösztönzőt” jelent a bevándorlásra, mivel „azt üzeni az embercsempészeknek, hogy nyugodtan folytassák a tevékenységüket. Mi majd itt kezeljük a helyzetet. Elosztjuk őket, csak jöjjenek”.

Leszögezte, hogy Magyarország nem lesz hajlandó kifizetni azt az összeget, amit a kvóta alapján ide jutó migránsok be nem fogadása esetén fizetni kellene, mert már így is „több mint 2 milliárd eurót költöttünk a schengeni térség illegális migránsok elleni védelmére”. A miniszterelnök semmit nem bán a 2015-ös migrációs válság idején tett kijelentéseiből, csak amiatt bosszús, hogy „túl lassan” építtette fel a kerítést a déli határon, ezt szerinte hamarabb be lehetett volna fejezni.

Orbán „nagyon egyszerűnek” nevezte az olyan tragédiák megakadályozását, mint ami nemrég a görög partoknál történt és több száz ember megfulladásával járt. „Egyértelművé kell tenni minden migráns és minden embercsempész számára, hogy nem léphetnek az Európai Unió területére a kérelmük elbírálása előtt” – oldotta meg egy lépésben a problémát Orbán.

A riporter megkérdezte a miniszterelnököt, hogyan kezeli a helyzetet, haragszik-e amiatt, hogy bizonyos európai újságok olyan messzire mennek, hogy diktátornak nevezik. Orbán azt mondta, nem haragszik („nem, nem nem – tudja, ez a politika”), egyáltalán nem foglalkozik velük, hiszen nem az ő választóiról van szó. A miniszterelnök „politikai viccnek” titulálta azt, hogy az Európai Parlament felszólította az uniós tagországokat, hogy akadályozzák meg Magyarország soros elnökségét, erre az időszakra pedig sok témával készül: szomszédságpolitika, balkáni bővülés, az európai gazdaság versenyképesség-növelése.

Az interjú vége ismét visszakanyarodott Oroszország, Putyin és a háború irányába. Innen egyrészt megismerhetjük az orbáni nemzetkarakterológia újabb elemeit („az oroszok nem azon az alapon élik az életüket, hogy bárki meggyőzze őket bármiről. Ez egy hatalomalapú nép”), másrészt megtudhatjuk, hogy Orbán fel tudná hívni telefonon Putyint, csak nem akarja.

Bild: (…) Ha ezen a héten lehetősége lenne beszélni Vlagyimir Putyinnal, mit mondana neki?

Orbán: Van rá lehetőségem…

Bild: De felhívja?

Orbán: Nem. Nincs rá okom. De bármikor felhívhatnám. És szerintem bármikor hajlandó is lenne beszélgetést folytatni. (…)

Orbán szerint a beszélgetésnek azért nem lenne értelme, mert jelenleg neki nincs ajánlata Putyin számára, vagy elképzelése arról, mit is mondhatna neki, Magyarország pedig „nem elég erős Európában ahhoz, hogy az eseményeket a béke irányába terelje”. A riporter arra is rákérdezett, hogy Orbán az elmúlt másfél év tükrében is biztos-e abban, hogy Putyin hosszú távon orosz elnök marad. A kormányfő azt mondta, semmiben sem biztos, de azért magabiztosan hozzátette:

„Eddig – történelmi horizontból tekintve a dolgokat – az összes álláspontom később helyesnek bizonyult: a berlini fal leomlásával kapcsolatosan, a migrációval kapcsolatosan. És úgy gondolom, hogy ez így lesz a béke kérdésével kapcsolatosan is.”

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!