Már a TV2 cégkivonatába is bekerült a végrehajtás, amit Donáth Anna indított
Donáth szerint kérdéses, hogy hogyan pályázhatnak így eredményesen bármiféle közbeszerzési eljárásra.
Nem jelentette meg a Momentum közleményét az MTI, a közmédia szerint szó sincs cenzúráról
Az MTVA szerint sértő volt a közmédiára nézve a Momentum közleménye, amely az M1 reggeli műsorában a tanárokért kiálló Tompos Mártonról szólt.
Felvették a Momentumot a Liberális Internacionálé előszobájába
Egyszerre lépett a párt a Fidesz és az SZDSZ nyomdokaiba.
A Momentum politikusa, Berg Dániel marad az európai liberális párt alelnöke
A hattagú alelnöki csapatnak ő az egyetlen férfi tagja.
Fekete-Győr András: A nagy összefogás pszichózisában háttérbe szorult a felkészültség
A Momentum frakcióvezetője nem zárja ki, hogy pártja együttműködik Márki-Zay Péterrel a jövőben. Szerinte főként az okozta az ellenzék választási kudarcát, hogy nem volt vonzó ajánlatuk. Az új...
Orosz Anna a Fideszről: Most már teljes gázzal mennek előre
Újbuda momentumos alpolgármesterével a 444 interjúzott. Azt mondja, győzelemre készül április 3-án.
Donáth Anna: Az elmúlt egy hónapot kidobta az ellenzék az ablakon
A Momentum frissen megválasztott elnöke nem érti, miért dőltek egyesek hátra az előválasztás után az ellenzéki oldalon, távol állnak szerinte most a kormányváltástól. Márki-Zay Péter migránsozásával...
Egerben tényleg durva a kampány, most éppen egy momentumos standot rúgott fel egy férfi
Nem sokkal azután, hogy Dobrev Klára kampányrendezvényén gázpisztollyal fenyegetőztek a városban.
A Momentum is Márki-Zay Pétert támogatja az előválasztáson Lázár körzetében
A Jobbik már korábban beállt a hódmezővásárhelyi polgármester mögé, a DK saját jelöltet indít Csongrád-Csanád megye 4-es választókerületében.
Dobrev napokon, Karácsony heteken belül bejelenti indulását
Noha a hivatalos megkereséseket hárítják, a Telex forrásai egyöntetűen azt mondják: eldőlt, hogy Budapest vezetője, valamint az Európai Parlament DK-s alelnöke is ringbe száll az ellenzéki...
Kövess minket Facebookon is!