Ötezer fekete zászlót szúrt le a Belügyminisztérium elé a Momentum

2023. június 15. – 14:56

Ötezer fekete zászlót szúrt le a Belügyminisztérium elé a Momentum
Forrás: Momentum Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

A Facebookon tett közzé egy videót a Momentum Mozgalom arról, hogy a párt tagjai ötezer fekete zászlót szúrnak le a Belügyminisztérium épülete előtt. Orosz Anna, a Momentum országgyűlési képviselője szerint erre azért van szükség, hogy tudatosítsák Pintér Sándor belügyminiszterben és Maruzsa Zoltán államtitkárban, hogy további ötezer tanár fogja beadni a felmondását, ha megszavazzák a státusztörvényt holnap.

A parlament rendkívüli ülés keretében tárgyalja pénteken a státusztörvényt, ez idő alatt pedig rendkívüli szabályok lépnek életbe, még a turistákat sem engedik be az Országházba. „Ezen nem lepődtünk meg, hogy a Fidesz mindenkit kitiltott az Országházból. Ez a státusztörvények nevezett bosszú a bizonyíték arra, hogy semmit nem akarnak tenni az oktatás helyzetének javításért, igazából csak büntetni akarják azokat, akik kritikát mertek megfogalmazni” – tette hozzá Orosz Anna, aki szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem kétséges, hogy megszavazzák a törvényt.

Végül, de nem utolsósorban a videóban az is elhangzott, hogy Donáth Anna, a Momentum-EP képviselője az Európai Bizottsághoz fordult azért, hogy kössék az oktatási reformhoz az uniós pénzeket.

A Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diákfront péntek délutánra tüntetést szervez a Parlament elé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!