Donáth Anna az Európai Bizottsághoz fordul, hogy kössék az oktatási reformhoz az uniós pénzeket

2023. május 30. – 12:19

Másolás

Vágólapra másolva

„Radikális eszközökre van szükség az oktatással kapcsolatban, ezért arra fogom kérni az Európai Bizottságot, hogy emelje be az EU-pénzek folyósításának feltételei közé az oktatási reform végrehajtását”

– mondta Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője a párt kampányindító sajtótájékoztatóján a Karmelita kordonjai előtt.

Hozzátette: pontosabban arra kéri majd a Bizottságot, hogy vonassa vissza a (pedagógus) státusztörvényt a kormánnyal, és írjon elő azonnali 50 százalékos béremelést a magyar pedagógusoknak. Közölte: biztos érik támadások emiatt, de szerinte árulás lenne, ha csendben tűrnék, hogy szétrohasszák a magyar oktatást, a gyermekek jövőjét.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke kijelentette, hogy drámai a magyar tanárhiány. 2021-ben 3738, 2022-ben 5316 fő hagyta el a pedagógusi pályát. Minden második pedagógus 50 év feletti, a pályán lévők mindössze 7 százaléka 30 év alatti, azaz a politikus szerint nincs utánpótlás.

Gelencsér szerint a kormány ahelyett, hogy megoldaná a helyzetet, egy pedagógus rabszolgatörvényt készít elő. Egy olyan jogszabályt, aminek egyenes következménye lehet 4600 pedagógus azonnali felmondása.

Gulyás: Ha lesz EU-pénz, lesz béremelés

Abban a pillanatban meg tudjuk emelni a pedagógusok bérét, hogy az uniós pénz megérkezik, ismételte meg sokadszor a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a témában, és feltehetően ez lesz a kormány mostani reakciója is a hírre (amivel frissítjük majd cikkünket).

Frissítés: Megjött a válaszközlemény a „saját hazája ellen áskálódó baloldalról”

A magyar pedagógusok az olyan baloldali politikusok miatt nem kapnak fizetést, mint Donáth Anna, aki havi 5 millióért bevallottan azért dolgozik, hogy Magyarország ne kapja meg az hazánknak járó uniós forrásokat és a pedagógusok ne kereshessenek havi 800 ezer forintot. A pedagógusok már rég megkaphatták volna a fizetésemelésüket, ha a baloldal nem áskálódik a saját hazája ellen és Magyarország már megkapta volna a neki járó uniós forrásokat.

A kormány részéről korábban többször elhangzott, hogy szerintük „vállaltan politikai okokból akadályozzák magyar baloldali képviselők az uniós pénzek megérkezését”. Gulyás szerint a korrupciós ügyeket lezárta a kormány, és ha „minden baloldali zöld félkommunista vád igaz lenne”, akkor sincs meg a korrupció lehetősége, mert az uniós pénzeket egyből átutalnák a tanároknak.

A Telexen nemrég részletes cikkben foglalkoztunk azzal, hogy Magyarország relációjában miként is állnak az uniós források, mi jön, mi nem jön, mire számíthatunk. A visszatartott, több ezermilliárd forintnyi forrás folyósítása közben egyre tolódik. Johannes Hahn az EU költségvetési biztosa szerint a Magyarországgal kapcsolatos problémák lezárása akár átcsúszhat a 2024-es európai parlamenti választások utánra is. Erre lapunk is rákérdezett a kormányinfón Varga Mihály pénzügyminiszternél.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!