Microsoft
Meghalt a böngésző, ami megkerülhetetlen titánból az internet udvari bolondja lett
A Microsoft 27 év után végleg nyugdíjazta a hosszú ideje tetszhalott Internet Explorert, ami húsz éve még egyet jelentett az internettel, de mára legfeljebb azért szedik elő, hogy röhögjenek rajta....
Ismertek a kalózszoftverekkel járó veszélyek, de még mindig sokan használják őket
Fontosnak tartják ugyanakkor a támogatási és biztonsági szolgáltatásokat is a felhasználók, amelyek többnyire a jogtiszta programokkal járnak.
Örök nyugalomra helyezték az internettörténelem leggyűlöltebb böngészőjét
Mától az is csak az Edge-et tudja használni, aki minden áron ragaszkodik az Internet Explorerhez.
Parádés Starfield-előzetes és Diablo IV is volt a Microsoft idei nagy játékbemutatóján
Csak olyan játékokat mutattak be, amik egy éven belül megjelennek. A felhozatal meggyőző, de kicsit előző generációs.
Pár hét múlva konzol nélkül, tévén is lehet majd xboxozni
A Microsoft bejelentette azt is, hogy már magyarok is tervezhetnek saját kontrollert.
A Partizán letiltásától a kényelmes rendelésig: áldás vagy átok az üzleti ökoszisztéma?
Egyre fogy a bizalom a nagy technológiai vállalatokkal szemben, a hasonló elven felépülő szolgáltatók nélkül azonban sokan már el se tudnák képzelni az életüket.
Ijesztőnek tűnik a techóriások részvényeinek mélyrepülése, de szó sincs összeomlásról
A járvány alatt szárnyaló nagy techcégek közül többen is óriási értékcsökkenéssel kezdték 2022-t, többek közt a Netflix és a Facebook mögött álló Meta is. Tragédiáról viszont szó sincs, egyszerűen...
Mégis mi az a metaverzum, amibe hirtelen szerelmes lett az összes milliárdos tech-óriáscég?
Amióta a Facebook tavaly októberben Metára változtatta a nevét, a csapból is a metaverzum folyik. A rejtélyes új, virtuális világ szónokai szerint ez lehet a megoldás az internet, sőt a valódi...
Magyarország uniós támogatást bukhat a Microsoft kormányzati korrupciógyanús ügye miatt
A botrány idején a NAV, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Legfőbb Ügyészség is vett Microsoftot.
Minden idők legnagyobb videójátékos üzletét ütötte nyélbe a Microsoft 68 milliárd dollárért – és...
Ha a szabályozó szervek sem szólnak közbe, 68,7 milliárd dollárért veheti meg a Microsoft az Activision Blizzardot, amivel még az eddiginél is sokkal nagyobb tényező lehet majd a videójátékos...









