Az út szélén hagyták meghalni Olaszországban a csonkolt karú napszámost
Satnam Singh végtagjait egy erőgép roncsolta, munkaadója elvitte hazáig, majd kitette, és az út szélén hagyta haldokolni.
Ebben az életmódban a szabadság a legjobb – önfenntartó tanyák Magyarországon
Egyre többen döntenek úgy, hogy tanyára költöznek, állatokat tartanak, és szinte mindent megtermelnek, amire szükségük van. A céljuk korlátok nélküli és fenntarthatóbb élet, bizalmon alapuló...
Vészfékkel hosszabbította meg az EU a szabad ukrán agrárimportot
A tagállamok magyar, lengyel és szlovák ellenzés mellett, bolgár tartózkodással szavazták meg az egyszer már újratárgyalt alkut.
Felmentette az ukrán parlament a korrupcióval gyanúsított mezőgazdasági minisztert
Mikola Szolszkij a gyanú szerint 2493 hektár állami földet szerzett meg illegálisan.
Arte: Ezeréves öntözési technikát poroltak le, és a sikere megállíthatatlan
Először a mórok telepítettek olyan öntözőcsatornákat, amelyből már ötven kilométernyit helyreállítottak Andalúziában.
Az első friss gyümölcs a hosszú tél után
A szamóca érzékeny gyümölcs. Nem elég, hogy mindent meg kell kapnia, védeni is kell a környezet veszélyeitől. Egy fiatal magyar termelő ültetvényén jártunk, hogy megértsük, mitől lesz finom a...
Négyszáz milliárd forintnyi vízpótló beruházást halaszt el a kormány a sivatagosodó homokhátságon
Hiába egyre súlyosabb a helyzet, nem tudni, mikor lesz rá pénz, és mikor kezdhetik a munkálatokat.
A gazdák kínlódnak, de a kormánynak nem sürgős a vízpótlás a sivataggá váló homokhátságon
Három évtizede mondják a szakemberek, hogy a Duna–Tisza közi homokhátság elsivatagosodik, és ez ellen valamit tenni kell. Eddig nem sok eredmény volt, és a vízpótlás megoldása megint tolódik, pedig...
Felpuhítják az uniós agrárpolitika előírásait, miután tüntettek a gazdák
Több könnyítést sürgősségi eljárással fogadtak el az Európai Parlamentben, mielőtt újraválasztanák a testületet.
Kövess minket Facebookon is!