Emmi: Meg kell szervezni az érkező és itt maradó határon túli gyerekek online oktatását
A minisztérium közleménye szerint Kásler Miklós arról is beszélt, hogy Ukrajnában kevesebb a kötelező oltás, ezért meg kell nézni, milyen sorrendben, milyen dózisban kell lebonyolítani az oltakozást.
Az Ukrajnából menekült kiskorúak beiratkozhatnak a román oktatási intézményekbe
Az országban 45 általános és 10 középiskolában, valamint három egyetemen lehet ukránul vagy ukrán nyelvet is tanulni.
Orosz invázió: Beregszászon diákok fonják az álcahálót az ukrán X-Faktor sztárjával
A kárpátaljai Beregszászon néztük meg, hogyan fogadják a menekülteket, hogyan készülnek a háborús helyzetre, hogyan segítik a fronton harcoló katonákat. Közben belecsöppentünk a pillanatba, amikor...
Péntektől ingyen utazhatnak a BKK járatain az ukrán állampolgárok
Hétfőtől pedig egy infocentrumot állít fel a főváros az ukrajnai menekültek számára a Nyugati téren.
Büszkék az elnökükre és a katonáikra, és hisznek abban, hogy Ukrajna megnyeri a háborút
A harcok elől menekülő emberekkel beszélgettünk Lvivben. Meglepte őket az orosz invázió, de a kezdeti sokk után már optimistábban látják a helyzetet, főleg a kormány és a hadsereg helytállása miatt....
Szijjártó Péter: Nem lehet párhuzamot vonni az Ukrajnából menekülők és az illegális migránsok között
Szerinte az Ukrajnából érkező menekültek fegyelmezetten és türelmesen várakoznak a határnál.
Márki-Zay a határon: Nem számít, ki magyar, ki ukrán, ki orosz, ha háború elől menekül, segítenünk...
A menekülteknek több pokrócra, maszkra, tesztre és orvosi segítségre lenne szüksége a Záhonyban lévő ellenzékiek szerint.
Ukrán határ: egyre komolyabb logisztikára van szükség a menekültek kezeléséhez
Vasárnapra a Máltai Szeretetszolgálat sátrai helyett a segítséget beljebb hozták a határtól, az idegenrendészeti vizsgálatot is lefolytató regisztrációs pont udvarán már sátrat állítanak fel. Úgy...
Megérkezett az első jól érzékelhető menekülthullám Budapestre
Nagy számban érkeznek a háború elől menekülők Záhony felől a Nyugati pályaudvarra, ahonnan a reptérre, a Keletibe vagy menekültszállásra viszik őket.
My husband stayed at home to watch over our house. And Kyiv.
Our team reports from the Hungarian-Ukrainian border where we spoke with Ukrainian refugees and those providing help for them.
Kövess minket Facebookon is!