Felszínre törnek a szőnyeg alá söpört problémák Svédországban, ahol szoros lehet a választás

2022. szeptember 11. – 17:29

frissítve

Felszínre törnek a szőnyeg alá söpört problémák Svédországban, ahol szoros lehet a választás
Nooshi Dadgostar, a Baloldali Párt vezetőjének választási plakátja Stockholm Rinkeby negyedében 2022. szeptember 8-án – Fotó: Ferenci Ármin / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Minden, amit elképzelhetetlennek tartottunk, megtörtént az elmúlt években”, jellemezte a helyzetet egy újságíró egy trendi stockholmi étteremben. „És ez mind a Svéd Demokraták miatt van”.

Vasárnap helyi és parlamenti választásokat tartanak Svédországban, ahol a látszólagos stabilitás felszíne alatt történelmi mértékű konfliktusok vannak kibontakozóban, a kampány során pedig több olyan téma is előkerült, ami eddig egyértelműen tabunak számított. A nemzetközi médiának tartott stockholmi tájékoztatón felszólaló választási szakértők szerint a 2018-as választásokhoz hasonlóan idén is nagyon szoros lesz az eredmény, a közvélemény-kutatások fej fej mellett mérték a kisebbségi kormányzást folytató szociáldemokratákat és szövetségeseiket, valamint az ellenzéki jobboldali blokkot.

Bal vs jobb vs populista

A skandináv ország politikáját évtizedek óta domináló, jelenleg is kormányon lévő szociáldemokraták ugyan most is valószínűleg az élen végeznek, ám a parlamenti többségük a többi baloldali párttal egyáltalán nem biztosított.

Az országban nagyon ritka, hogy egy párt egyedül többséget szerezzen a Riksdagnak nevezett parlamentben, a koalíciókat, esetleg kisebbségi kormányokat így vagy egy baloldali (gyakrabban), vagy egy jobboldali (ritkán) blokk szokta megalakítani. Ebbe a viszonylag stabil pártrendszerbe robbantak be üstökösként a jobboldali nacionalista, populista Svéd Demokraták, akik több hasonszőrű európai párttal együtt megsokszorozták népszerűségüket a 2010-es években.

Jimmie Åkesson, a Svéd Demokraták párt vezetőjének kampányplakátja egy buszon Stockholmban 2022. szeptember 8-án – Fotó: Jonathan Nackstran / AFP
Jimmie Åkesson, a Svéd Demokraták párt vezetőjének kampányplakátja egy buszon Stockholmban 2022. szeptember 8-án – Fotó: Jonathan Nackstran / AFP

Bár az utóbbi években lelassult a növekedésük, erős kampányhajrájuknak köszönhetően az idei választásokon komoly esély van arra, hogy a szociáldemokraták mögött ők legyenek a második legnagyobb erő. Szakértők szerint ez nagyban köszönhető annak, hogy több kérdésben is mérsékeltebb álláspontra váltottak, például már nem terveznek kilépni az Európai Unióból.

Egy ideig a hagyományos jobboldali/centrista pártok, például a legnagyobb ellenzéki erő, a konzervatív Mérsékelt Párt vagy a Liberálisok mereven elutasítottak bármiféle együttműködést a Svéd Demokratákkal. Ez a 2018-as, szintén baloldali győzelmet hozó választások után megváltozott: bár még mindig nincs teljes egyetértés a fentebb említett pártokon belül, a vezetőik egyre-másra tesznek arra utaló nyilatkozatokat, hogy nyitottak lennének valamiféle koordinációra az eddig páriaként kezelt szélsőséges párttal.

Bevándorlás és bűnözés összekötése

A szélsőjobboldali gyökerű Svéd Demokraták erősödését nem lehet egy mondatban teljesen megmagyarázni, de a Stockholmban megkérdezettek legtöbbje egyértelműen a bevándorlást nevezte meg fő indoknak. Ez ugyanis a helyiek szerint tényleg komoly probléma, ráadásul az idei választás alatt kampánytéma lett a bevándorlás és az erőszakos bűncselekmények kapcsolata is.

„A két téma összekötése eddig egyértelműen tabu volt”, mesélte egy svéd fiatal egy kávé mellett. „Aki tíz évvel ezelőtt azt mondta, hogy a bevándorlók többet bűnöznek, hogy muszáj őket integrálnunk, azt elkönyvelték rasszistának. Ez most megváltozott.”

Stockholm Rinkeby negyedében általános a nagyobb rendőri jelenlét – Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Stockholm Rinkeby negyedében általános a nagyobb rendőri jelenlét – Fotó: Ferenci Ármin / Telex

Az embereket különösen megrázta az a júliusi gyilkosság is, amikor egy nőt több késszúrással öltek meg Gotland szigetén egy évente megtartott politikai fesztivál ideje alatt. Később olyan hírek láttak napvilágot, miszerint az igazi célpont a liberális agrárius Centrum Párt elnöke lett volna, aki a kampány alatt a leginkább ekézte a Svéd Demokraták politikáját. Az elkövető minden valószínűség szerint egy neonáci csoport tagja volt, és ez a támadás is rávilágított a svéd társadalomban meghúzódó súlyos konfliktusokra.

Közben viszont a közvélemény változásának megfelelően majdnem az összes párt keményebb hangot ütött meg a bevándorlás kérdésében a kampány alatt.

Mind a szociáldemokraták, mind a konzervatívok nagyobb hangsúlyt helyeztek a bűnözői csoportokhoz kapcsolt lövöldözések miatt a közbiztonság fenntartására, és a bevándorlás szigorítását, illetve az integráció fontosságát is többször kiemelték.

Stockholm hírhedt Rinkeby negyedébe is ellátogattunk. Bár a rendőri jelenlét magasabb volt az átlagnál, a metrókijárat melletti főtéren békésen teázgattak első, második, és harmadik generációs bevándorlók.

„Rinkebynek sokkal rosszabb a hírneve, mint amilyen valójában”, mondta egy szociáldemokrata önkormányzati képviselő a párt kampánysátrában. „Egy ideig tényleg rossz volt a helyzet, de a rendőrséggel együttműködve sokat javítottunk rajta”. Az egyik járőröző rendőr nem akart túl hosszan nyilatkozni, de annyit elárult, hogy a külvárosi negyedben tényleg jobb az élet, mint amilyen pár éve volt.

Szociáldemokrata önkormányzati képviselő kampányol Stockholm Rinkeby negyedében 2022. szeptember 8-án – Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Szociáldemokrata önkormányzati képviselő kampányol Stockholm Rinkeby negyedében 2022. szeptember 8-án – Fotó: Ferenci Ármin / Telex

Ukrajna és energia

Szintén meghatározó kampánytémává vált az országot érintő energiaválság. Ahogy Európa több más részén, Svédországban is az egekbe szöktek az energiaárak. Lapunknak Khashayar Farmanbar energiaügyi miniszter azt mondta, a kormány kétféle módon is kezeli a helyzetet.

Egyrészt támogatják a különböző európai szintű megoldások bevezetését, másrészt felpörgetik a hazai energiatermelést, és megpróbálják elérni, hogy válasszák el az általános energiaárakat a földgáz piaci árától. Ez Svédországnak különösen fontos, mert energiájuk elenyésző része származik földgázból.

A szociáldemokraták emellett erősen építenek vezetőjük, Magdalena Andersson népszerűségére, és a külpolitikában elért eredményekre. Andersson a felmérésekben rendre népszerűbb volt, mint a Mérsékelt Párt vezetője, Ulf Kristersson, de ettől még a blokkok között szoros az állás. Kristersson elsősorban adócsökkentést, az oktatás fejlesztését és az energiaválságra reflektálva „klímatudatos nukleáris energiát” ígért a kampányban.

Svédország NATO-csatlakozásában nincs érdemi vita a két blokk között,

kivéve a szocdem kormányt kívülről támogató Baloldali Pártot. Az eredendően euroszkeptikus Svéd Demokraták is 180 fokos fordulatot vettek az orosz invázió után, és most már támogatják országuk felvételét a NATO-ba. Pont úgy, ahogy az Igaz Finnek tették a szomszédos Finnországban.

Magdalena Andersson, a szociáldemokraták vezetőjének és svéd miniszterelnöknek a választási kampányplakátja Stockholmban 2022. szeptember 7-én – Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Magdalena Andersson, a szociáldemokraták vezetőjének és svéd miniszterelnöknek a választási kampányplakátja Stockholmban 2022. szeptember 7-én – Fotó: Ferenci Ármin / Telex

Ukrajna támogatásában is egyetértés van a pártok között, sőt, az orosz–ukrán háborúhoz kapcsolódóan Magyarország is előkerült, a magyar kormány Ukrajnához való hozzáállása ugyanis meglehetősen népszerűtlen Svédországban. Az igazságügyi miniszter pedig azzal támadta a Svéd Demokratákat, hogy Magyarországban és Lengyelországban látják a mintát.

Stockholmi utunk részben a budapesti svéd nagykövetség támogatásával valósult meg.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!