A rezsiköltségek miatt több önkormányzat is bezárja azokat az épületeket, ahol menekülteket szállásolnak el

1163

Az egekben lévő rezsiárak miatt több önkormányzat nem fogja tudni fűteni azokat az intézményeket, ahol az utóbbi hónapokban az ukrán menekülteket elszállásolták – írja a Szoljon.hu. A megyei lap szerint így a fűtési szezon kezdetén az eddig ott lakó menekülteknek ki kell majd költözniük az önkormányzati épületekből. Hogy velük mi lesz, az még nem világos.

Arról már többször írtunk, hogy a megnövekedett rezsiköltségek miatt számos önkormányzat be fogja zárni télire intézményei egy részét. Városoknál ez sokszor sportcsarnokokat, uszodákat, színházakat érint, míg a kistelepüléseknél jellemzően a könyvtár és a művház zár be tavaszig.

A Szoljon.hu szerint a bezárásoknak viszont olyan következményei is lesznek, amikkel eddig a legtöbben nem számoltak. Tiszakürtön ugyanis a most szintén bezárni tervezett családsegítő szolgálat épületében vannak elszállásolva ukrán menekültek, az ő elhelyezésük pedig a fűtési szezon kezdetétől nem megoldott.

Tiszakürtön öt nőt szállásoltak el hét gyermekkel, akik a helyi közösségbe is jól beilleszkedtek. A gyerekek online tanulnak, az anyák pedig a nyáron munkát is vállaltak a környéken.

Hasonló cipőben jár Tiszapüspöki is, ahol az egyik Tisza-parti oktatóközpont épületében szállásoltak el huszonhét menekültet. Közülük legalább húszan gyerekek, csecsemőtől egészen hatévesig. Bander József szerint azonban a nekik otthont adó épület nem fűthető télen, így már jelezték az operatív törzs felé, hogy október 16. után új szállást kell keresni a menekülteknek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!