Menekültek

Orbán szerint fel kell készülni arra, hogy Kárpátalját is elérik a harcok
Beregsurányban tartott rögtönzött sajtótájékoztatót a kormányfő.
Ukrajnából menekülök Magyarországra, mit kell tudnom?
Hasznos információk a háború elől menekülők számára: milyen státuszban maradhatnak az országban, hova fordulhatnak segítségért?
Nem akartam elküldeni a fiamat a háborúba golyófogónak
Rengetegen akarnak átjutni a határon, köztük kárpátaljai magyarok is. A magyarok úgy érzik, hogy ez nem az ő háborújuk: szerintük a kijeviek évek óta húzogatták az oroszok bajszát, és várható volt,...
Mindenkit beenged Magyarország, aki Ukrajna felől érkezik
Az ideiglenes védelmet biztosító kormányrendelet azonnal, még csütörtök este hatályba lépett.
A máramarossszigeti határátkelőre is megérkeztek az ukrán menekültek
Az ukrajnai oldalon nagy a sor, mert a határőrség mindenkit alaposan átvizsgál, és azért sem menekülnek egyelőre többen, mert nincs elég üzemanyag ahhoz, hogy tankoljanak és eljussanak a határig.
Törvénymódosításra lenne szükség az ukrajnai menekültek befogadásához
A civilek hívták fel a figyelmet arra, hogy szemben a miniszterelnök bejelentésével, amely szerint a magyar hatóságok felkészültek az Ukrajnából érkezők fogadására, valójában Magyarországon...
Megindultak Magyarország felé a háború elől menekülő kárpátaljaiak
Máris hatalmas sorok alakultak ki a magyar–ukrán határátkelőknél, főleg a két legnagyobb állomáson kell sokat várakozni. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az orosz támadás előtt még több tízezer...
Folyamatosan lábbal tiporják a menekültek jogait Európa határain az ENSZ szerint
Az erről szóló jelentéseket az államok még csak ki sem vizsgálják, állítja a UNHCR.
19 menekült fagyott halálra a görög-török határnál, a két ország egymást hibáztatva üzenget
A törökök szerint cipőiktől és ruháiktól megfosztva küldték vissza őket a görög határőrök. Athén azt állítja, el sem jutottak a határig.
Több mint 4400 Spanyolországba tartó menekült halt meg tavaly a tengeren
A halottak száma több mint kétszerese az előző évinek, 2018 óta a legmagasabb.
Kövess minket Facebookon is!