A máramarossszigeti határátkelőre is megérkeztek az ukrán menekültek

2022. február 24. – 17:40

frissítve

Vig Emese
Vig Emese
Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkeztek az első menekülők Ukrajnából a máramarossszigeti határátkelőre – mondta el a város polgármestere a Hotnews.ro-nak.

Vasile Moldovan szerint az érkezők az iránt érdeklődnek a rendőröktől, hogy hol van a vasútállomás, és hogy miként juthatnak el Csehországba vagy Lengyelországba. A városban egyelőre nem állítottak fel ideiglenes szálláshelyeket. Orosz Levente Krisztofer, a városi RMDSZ-szervezet elnöke is járt a határátkelőnél, és a Transtelexnek azt mondta:

„Gyalogosan, autóval érkeznek, ki, ahogy éri.”

Akik átlépték a határt, arról számoltak be neki, hogy az ukrajnai oldalon nagy a sor, mert a határőrség mindenkit alaposan átvizsgál, és azért sem menekülnek egyelőre többen, mert nincs elég üzemanyag ahhoz, hogy tankoljanak és eljussanak a határig.

A máramarosszigeti határátkelő február 24-én – Fotó: Transtelex
A máramarosszigeti határátkelő február 24-én – Fotó: Transtelex

Az érkezők között vannak román állampolgársággal rendelkezők is, többek között Ivano-Frankivskból. A 237 ezres város légvonalban 130 km-re esik Máramarosszigetről, repülőterét rakétatalálat érte csütörtök hajnalban.

Bukovinában, a Tereblecea-Siret határátkelőnél több tucatnyian várakoznak a határ ukrajnai oldalán gyalogosan, de autókkal is. Az autósor három-négy kilométeres. Az Agerpres híre szerint az ukrajnai hatóságok csak nők és gyermekek számára engedélyezik a határátlépést, férfiak esetében ez csak akkor lehetséges, ha van állandó lakhelyük más országban. Délen is többen lépik át a határt Ukrajna felől, mint korábban. Isaceea városa a Duna mentén fekszik, Tulceától 27 kilométerre. Anastasie Moraru, a kisváros polgármestere azt nyilatkozta a Hotnewsnak, hogy a következő órákban számít több menekülőre. Akik eddig átlépték a határt, általában Bulgária felé tartanak – mondta.

A támogatóinknak köszönhetően nagy létszámban percről percre és a helyszínről is tudunk tudósítani a háborúról. Ha fontosnak tartod a munkánkat, legyél te is a támogatónk!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!