Több mint 4400 Spanyolországba tartó menekült halt meg tavaly a tengeren

2022. január 6. – 14:25

Több mint 4400 Spanyolországba tartó menekült halt meg tavaly a tengeren
Felhalmozott csónakok a spanyolországi Gran Canaria szigetén lévő Arinagában 2021. november 18-án – Fotó: Lluis Gene / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 4400 menekült, köztük 205 gyermek halt meg tavaly, miközben a tenger felől próbáltak eljutni Afrikából Spanyolországba – közölte a Caminando Fronteras nevű civil szervezet. A halottak száma több mint kétszerese az előző évinek, és a legmagasabb 2018 óta.

A szervezet által dokumentált részletes adatok a következők:

  • 83 hajó tűnt el a fedélzeten tartózkodó emberekkel együtt,
  • a 4404 áldozat közül 4175 határátkelés közben halt meg, 229 pedig eltűnt,
  • 628 nő és 205 gyermek vesztette életét,
  • az áldozatok 94,80%-a továbbra is ismeretlen,
  • 2020-hoz képest a halálozások száma több mint duplájára nőtt.

2019-ben 893-an haltak meg, ez a szám már tavaly kétszeresére nőtt, majd a 2020-as 2170 halálos áldozatszám 2021-re ismét megduplázódott. 2020 óta az Afrika partjainál fekvő Kanári-szigetek váltak a Spanyolországba igyekvő menekültek fő célpontjává, jóval kisebb részük próbál a Földközi-tengeren át a spanyol szárazföldre jutni.

Helena Maleno, a Caminando Fronteras alapítója a Reutersnek elmondta, hogy a csoport a bajba jutott hajókon tartózkodó migránsok számára létrehozott segélyvonalakon keresztül, illetve a hozzátartozóktól gyűjtött adatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!