Szájer József: Nem vagyok karikatúra
A korábbi fideszes EP-képviselő szerint Magyarországon jogi értelemben semmiképp nem éri hátrány a homoszexuálisokat. Ha valaki nem így érzi, az perelhet, hiszen sokkal jobb ország lenne ez, ha...
A kormánysajtóban pörög egy „pedofilbotrány”, de most a Fidesz helyett a Mi Hazánk profitálna a...
A Pesti Srácoktól viharos körülmények között távozó Ábrahám Róbert súlyos szexuális bűncselekményekkel vádolta meg Lakatos Márkot. A Mi Hazánk lapja is előállt egy saját üggyel, ők Varnus Xavérról...
Az Európai Unió bírósága kedden tárgyalja a magyar gyermekvédelmi törvényt
A magyar rendelkezés miatt már elindult egy kötelezettségszegési eljárás, ám ez nem vezetett eredményre, ezért az Európai Bizottság az Európai Unió Bíróságához fordult.
Tartozunk a szabadságunk használatával azoknak, akiknek a jogai korlátozva vannak
A korábbiakhoz képest jóval mérsékeltebb rendőri jelenlét mellett demonstráltak több százan az egyetlen vidéki meleg büszkeség felvonuláson, a Pécs Pride-on.
Öncenzúra, megbélyegzés – három éve nyújtották be a melegellenes törvényt
A pedofilok elleni szigorú fellépésről szóló törvény azért kapta a melegellenes jelzőt, mert az utolsó pillanatban bekerült módosítások egyértelműen az LMBTQI emberek ellen irányultak. Az Amnesty...
Kivetetné a melegeket megbélyegző részeket a gyermekvédelmi törvényből a Párbeszéd-Zöldek
Hét pontos Szivárvány-törvénycsomagot nyújtanak be a parlamentnek.
Amnesty-kutatás: Öncenzúrára késztet a gyermekvédelminek nevezett törvény
A magyarországi IKEA inkább nem használ azonos nemű párokat ábrázoló képeket, mert 2000 munkavállalóval nem akarnak kockáztatni egy esetleges bezárást.
Vesszőhiba miatt úszta meg a melegellenes törvény után kiszabott 12 milliós bírságot a Líra
A hibás központozású jogszabály szerint csak az elkülönítetten tárolt könyveket kellett volna fóliázni.
El tudom képzelni, hogy a könyvem hatására még Bayer Zsoltban is történne valami
A forgatókönyvíró Marton Krisztián először filmsorozatként képzelte el az apátlanul felnőtt, félvér meleg srác történetét, végül könyvben írta meg saját élete nagyon személyes sztoriját. A...
Alföldi Róbert: Némileg provokatívan azt mondom, hogy várom, mikor szednek össze minket
A rendező szerint ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák és betiltják, a nácikat meg nem.
Kövess minket Facebookon is!