EU-biztos: A magyar adatvédelmi hatóság felelős a Pegasus kémprogram használatának kivizsgálásáért
2021. november 12. – 15:17
–
Német Tamás
Reynders szerint nagyon sok példa van ennek a programnak a helytelen alkalmazására általában, éppen ezért tartják nagyon fontosnak a kivizsgálását.
Megtaláltuk a Pegasus-ügy egyik kulcsfiguráját
Több hónap után megszólaltattuk Völner Pál államtitkárt, akiről Varga Judit azt állította, hogy ő engedélyezi a titkos megfigyeléseket. Az igazságügyi államtitkár közel két percen keresztül...
Kósa Lajos beismerte, hogy a Belügyminisztérium vett Pegasus kémszoftvert
A belügy nem kommentálja Kósa kijelentéseit. Pintér Sándor a meghallgatásán sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, kit figyelnek meg, a jegyzőkönyvet 2050-ig titkosították.
Robert Fico meghamisította PCR-tesztjét koronavírusosként, hogy hazamehessen
2021. október 29. – 15:53
–
Német Tamás
A napokban kitört megfigyelési botrány egyik szereplője, a populista szlovák politikus a karantént sem tartotta be.
Dezső András a Partizánban elmondta, ő volt az újságíró, akire rászállt a titkosszolgálat
2021. október 25. – 22:45
–
Stöckert Gábor
Együttműködésre akarták rávenni, a forrásaira voltak kíváncsiak.
Államilag támogatott hackertámadásra figyelmeztetett több magyar újságírót a Google
Az Átlátszó főszerkesztője és a Transparency-Soma-díj zsűrijének elnöke is közzétette a Gmail-fiókjába érkezett figyelmeztetést.
Szóvivője szerint Mészáros Lőrinc sem Németh Dániellel, sem más paparazzóval nem foglalkozik
2021. szeptember 22. – 11:13
–
Flachner Balázs
A brit Guardian próbálta meg elérni az üzletembert a Pegasusszal megfigyelt fotós-újságíró kapcsán, ez volt a válasz.
A NER-elit luxusutazásai után évek óta nyomozó fotós-újságírót is megfigyelték a Pegasus...
Németh Dániel fotózta le többek között a magángéppel repülő Orbán Viktort és a luxusjachton nyaraló Szijjártó Pétert. A Direkt36 birtokába került bizonyítékok szerint Némethet idén júliusban...
A British American Tobacco lefizethette Mugabe pártját, hogy az állam elnézze a versenytársak...
2021. szeptember 13. – 13:50
–
Előd Fruzsina
Az egyik legnagyobb brit cég egy kétes módszerekkel dolgozó biztonsági céggel végeztette a piszkos munkát Afrikában.
Aznap kezdődött Páva Zoltán megfigyelése a Pegasusszal, amikor kiderült, szerződése van...
Egy Páva által vezetett cég ad közösségi médiás tanácsokat a DK frakciójának. Valószínűleg ez állhat amögött, hogy tavasszal elkezdték megfigyelni az egykori szocialista politikust, aki az erősen...