Főügyészség: A rendőrség nem figyelt meg illegálisan politikusokat

2022. május 20. – 09:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, amiben azt vizsgálták, hogy a rendőrség illegálisan megfigyelt-e politikusokat, aktivistákat – áll a Központi Nyomozó Főügyészség Telexnek elküldött közleményében.

Erről egy másik ügy gyanúsította tett feljelentést, mert szerinte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának korábbi volt vezetője 2017 őszétől számos alkalommal adott utasítást engedély nélküli megfigyelésekre. Erről bővebben itt írtunk, a vádat a Belügyminisztérium már tagadta.

A feljelentés szerint a megfigyelt személyek között volt a mentelmi joggal rendelkező Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, valamint több ligetvédő.

Az ügyészség szerint a rendőrség olyankor készített felvételeket az érintettekről, amikor sporteseményeket, tömegrendezvényeket biztosítottak, de ez szerintük nem minősül törvénytelen megfigyelésnek.

„A nyilvános rendezvények, tüntetések célja amúgy is az, hogy résztvevők a nyilvánosság előtt fejthessék ki véleményüket, vállalva azt is, hogy az eseményen róluk felvételeket készítenek. A gyülekezés biztosításában résztvevő rendőrök a rendezvények előtt és azt követően nem figyelték meg az országgyűlési képviselőket, ilyet maga a feljelentés sem állított”

– áll a közleményben.

Az ügyészség szerint a feljelentő összekeverte a büntetőeljárásról szóló törvényben szabályozott rejtett figyelést és a hivatkozott rendezvénybiztosítások során a rendészeti célból és a gyülekezési joggal kapcsolatban végrehajtott biztosítási tevékenységet. Azt írják, hogy a rendőrségnek joga és kötelessége megfelelő intézkedésekkel fellépni a rendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében, ezért akár felvételt is készíteni az ott nyilvánosan megjelenő személyekről, így akár országgyűlési képviselőről is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!