Blikk: Engedély nélküli rendőri megfigyelések gyanúja miatt tettek bejelentést az ügyészségen

2022. május 11. – 08:01

Másolás

Vágólapra másolva

Egy másik, folyamatban lévő ügy kapcsán már vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség azt a bejelentést (illetve annak valóságtartalmát), amely az ügyészséghez érkezett arról, hogy egy gyanú szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói engedély nélkül figyelhettek meg embereket az elmúlt években – tudta meg a Blikk. Azt még nem tudni, ki adhatott erre utasítást, írják.

A lap úgy tudja, hogy a célszemélyek között volt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, illetve a Ligetvédők csoportjának több tagja is. Hadházy Ákos a Blikk megkeresésére azt mondta: nem lepte meg, hogy megfigyelhették, sőt, hasonlókról már ő is hallott, emiatt a BRFK-hoz fordult. „Amolyan rendőri nyelven kérdeztem meg, milyen intézkedéseket foganatosítottak velem szemben, s szerettem volna megnézni a rólam készült anyagokat. Választ egyelőre nem kaptam.” Hozzátette: nem riasztja el a munkától a megfigyelés.

Keresték a BRFK-t is, de onnan választ nem kaptak, azt kérték, az ügyészséghez forduljanak. A lap feltételezi, hogy az ügynek köze lehet ahhoz, hogy még 2021-ben felfüggesztették a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályának vezetőjét és két másik munkatársát is. Akkor annyit tudtak meg a Központi Nyomozó Főügyészségtől, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hat személyt gyanúsít a nyomozásában, egy embert le is tartóztattak. Mostanra ennek az ügynek nyolc gyanúsítottja van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!