A főügyészség szerint a Pegasusszal nem történt jogosulatlan megfigyelés

2022. június 15. – 09:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az úgynevezett Pegasus-ügyben, írta közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség. Eszerint nem valósult meg jogosulatlan titkos információgyűjtés.

Az izraeli Pegasus kémszoftvert a kormány újságírók és ellenzéki közéleti személyek megfigyelésére használta, a főügyészségre érkezett feljelentés szerint jogellenesen.

Az ügyészség azt írta, nem azt vizsgálta, hogy milyen szoftvert alkalmaztak a hatóságok, hanem azt, hogy a leplezett eszközök vagy titkos információgyűjtés során alkalmazott eszközök felhasználásának törvényi követelményei fennálltak-e. A jogszabályok szerint a bíró vagy külső engedélyt kell kérniük a megfigyelő szerveknek a lehallgatásokhoz.

A nyomozás során minősített iratokat is megvizsgáltak, de így is azt állapították meg, hogy jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazása nem történt. Megjegyezték, lehallgatás nemzetbiztonsági okokból is történhet.

Az elmúlt évben több újságíró is jelezte, hogy a megfigyeltek között volt, róluk védelmükben azt írta a főügyészség, hogy nem feltétlenül gyanúsíthatóak bűncselekmény elkövetésével, azért mert titkos információgyűjtés alanyai voltak.

Korábban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálata is azt állapította meg, hogy a megfigyelések minden törvényi kritériumnak megfeleltek.

Azt, hogy ki írta alá a megfigyelési engedélyeket, nem tudni, mert a kormány titkosította, Völner Pál igazságügyi államtitkár és Varga Judit igazságügy miniszter neve is felmerült, ahogy arról sincs nyilvános információ, hogy 2021-ben hány megfigyelést engedélyeztek, csak a kérelmek számát tartják nyilván.

A Pegasusszal Magyarországon nemcsak újságírókat figyeltek meg, hanem jogvédő szervezetek munkatársait is, sőt Áder János korábbi köztársasági elnök védelmével megbízott testőröket is.

Hogy Magyarországon is használták az izraeli kémszoftvert, arról a Direkt36 számolt be először.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!