Maruzsa Zoltán

Belügy: A Madách igazgatója amúgy sem tervezte kitölteni a mandátumát, már az utódlás kérdésével...
A minisztérium a Telexnek küldött válasza szerint Mészáros Csaba állításával ellentétben Maruzsa Zoltán nem tudta, hogy mik a gimnázium vezetésének tervei a diákok okostelefonjaival.
A Madách igazgatója szerint Maruzsa tudott a döntéséről, és nem volt baja vele, Maruzsa a...
Mészáros Csaba szerint az államtitkár addig nem jelezte, hogy gond lenne, amíg az iskola meg nem jelent a hírekben. Kerestük Maruzsa Zoltánt, hogy kommentálja az igazgató állításait, de azt írta,...
Börtönbüntetést kért egy szülőre a nagycenki iskola igazgatója egy Facebook-bejegyzés miatt
A szülők petíciót is indítottak a leváltására, de június 29-én ismét az intézmény élére választották a korábbi igazgatót.
Maruzsa Zoltán: A munkáltató nem feltétlenül bízik abban a munkavállalóban, aki egyszer már...
A Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerint a béremelés hatására egyre többen szeretnének tanítani, minden szakon emelkedett a jelentkezők száma. A státusztörvény idején felmondott tanárok...
A pedagógus-szakszervezetek szerint a mostani béremeléssel még nem érik el az ígért célt
Idén a diplomás átlagbér 71,8 százalékát kellene elérnie a pedagógusfizetéseknek. A PDSZ és a PSZ Maruzsa Zoltánnal egyeztetett.
Iványi szerint helyi református lelkészek és Maruzsa Zoltán is erőltették, hogy adják át...
Január elejétől több vidéki iskoláját is megszüntette Iványi Gábor egyháza, az intézmények állami fenntartásba kerültek.
Sorvezetőt küldött Maruzsa Zoltán a nem állami iskoláknak arról, hogyan szedjenek úgy pénzt, hogy...
Valaki kapcsolt a minisztériumban, így az iskolák végre megtudhatták, mire kell figyelniük, hogy jogszerűen írhassák elő a fizetési kötelezettséget és felhasználhassák az állami támogatásokat,...
Maruzsa tételesen megindokolta, miért nem tartja jogosnak a szakszervezetek sztrájkköveteléseit
Az államtitkár arra a levélre válaszolt, amiben a PDSZ és a PSZ a sztrájktárgyalások folytatását kezdeményezték.
Maruzsa Zoltán: Egy jó konténertanterem sokkal jobb, mint egy régi százéves vagy pláne egy...
Az oktatási államtitkár szerint a konténertantermek valójában jól felszerelt termek.
Kövess minket Facebookon is!