Belügy: A Madách igazgatója amúgy sem tervezte kitölteni a mandátumát, már az utódlás kérdésével foglalkozott

2024. augusztus 29. – 16:06

Másolás

Vágólapra másolva

Tagadta a Belügyminisztérium a Telexnek küldött válaszában azt, hogy Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár pontosan tisztában lett volna azzal a sajtóhíreket megelőzően, hogy a Madách Imre Gimnázium igazgatója nem tervezi leadatni a tanulóktól a telefonjaikat az iskolában.

A lapunknak frissen küldött levél szerint „megfelel a valóságnak, hogy Mészáros Csaba az egyeztetés alkalmával megemlítette, hogy a gimnázium honlapjára kitettek egy tájékoztatást a digitális eszközök iskolai használatáról – a tájékoztatót az államtitkárnak nem mutatta be, azt az államtitkár nem olvasta.

Ebből következően az államtitkár a Madách Imre Gimnáziumban tervezett eljárásról véleményt nem alkothatott, álláspontját nem fogalmazhatta meg, általánosságban csak annyit mondott, hogy a rendelet azért kiváló, mert az a végrehajtás érdekében az igazgatóknak nagy mozgásteret biztosít.”

Mészáros Csaba, a megbízatása alól azonnali hatállyal felmentett igazgató csütörtök reggeli Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Maruzsa Zoltán tudott arról, hogy az iskola hogyan fogja alkalmazni az okostelefonok leadásáról szóló, augusztus 8-án megjelent rendeletet. Sőt, szerinte Maruzsának ezzel nem volt semmi gondja, nem jelezte, hogy probléma lenne, mindaddig, amíg a médiában meg nem jelent volna az információ. A posztjáról itt írtunk hosszabban.

A bejegyzés állításairól kérdéssort küldtünk a tárcának, érdeklődtünk például, hogy valóban volt-e köze az igazgató felmentésének ahhoz, hogy hír lett abból, hogy nem fogják leadatni a telefonokat a diákokkal a Madáchban. A kommunikációs főosztály válaszában idézte a Telexen augusztus 26-án este megjelent cikk címét („Ellenáll a budapesti Madách Imre Gimnázium, nem tiltja ki a mobilokat szeptembertől”), és hozzátette: „a tényt, nevezetesen azt, hogy egy állami intézmény vezetője nem tart be egy jogszabályt, azzal nyíltan szembehelyezkedik, nem a Belügyminisztérium, nem az államtitkár, hanem Önök minősítették ”ellenállásnak„.” Mészáros Csaba korábban arra utalt, hogy nem a jogszabály sajátos értelmezése, hanem az arról szóló sajtóbeszámolók („médiafelhajtás”) miatt mentették fel tisztségéből.

A belügy a fentiek mellett még azt is közölte, hogy „Mészáros Csaba az egyeztetés során egyébiránt jelezte, hogy nem tervezi kitölteni igazgatói mandátumát, már az utódlás kérdésével foglalkozik.”

Az okostelefonos rendeletről bővebben ezekben a cikkekben írtunk:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!