Ellenáll a budapesti Madách Imre Gimnázium, nem tiltja ki a mobilokat szeptembertől

2024. augusztus 26. – 19:08

Másolás

Vágólapra másolva

A VII. kerületi Madách Imre Gimnázium diákjaitól nem veszik el a digitális eszközöket a tanítás előtt, derült ki az iskola honlapján közzétett bejegyzésből.

„Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás”

– olvasható az iskola nevelőtestületének közleményében. Azt írják, hogy „életszerűtlen” lenne leadni a mobilokat, mert bármelyik órán szükség lehet a telefonokra a tanuláshoz. Bár a gimnázium házirendje eddig is tartalmazta a mobiltelefonok iskolai használatát, a kép- és hangrögzítés korlátait, a tanárok arra kérik a diákokat, az órai magatartásukkal ne kockáztassák, hogy a mobiltelefonokat tanítás előtt elvegyék tőlük.

Augusztus 8-án megjelent a rendelet az iskolából kitiltott tárgyakról és az okostelefonok leadásáról, amely szeptember elsejétől korlátozott tárgynak minősítené a mobiltelefonok használatát az iskolákban. A tervezet szerint használatában korlátozott tárgynak minősülnek majd a telekommunikációs eszközök, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök és az internetelérésre képes eszközök a tanítási nap alatt. A jogszabály érinti az általános iskolákat 1–8. évfolyamig, a gimnáziumokat 5–12. évfolyamig, a szakgimnáziumokat 9–13. évfolyamig.

A rendelettervezetet korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) átgondolatlannak és kidolgozatlannak nevezte. A kormány pedig 200 milliárd forintért vett laptopokat a diákoknak és a tanároknak, hogy most kitiltsa azokat az iskolából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!